Székesfehérváron lesz a Ligakupa döntője
Az MLSZ illetékesei hétfő délután határoztak arról, hogy április 24-én a Sóstói Stadionban rendezik a Ligakupa idei kiírásának döntőjét. A finálé két résztvevője a címvédő Videoton és a Ferencváros csapatai lesznek.
Nem először fordul elő a kupa történetében, hogy nem semleges pályán kerül sor a végső találkozóra. Tavaly például Kecskeméten mérte össze erejét az idén is döntős székesfehérvári csapat a hazai együttessel. A találkozó érdekessége lesz, hogy a helyszín ellenére a Ferencváros lesz a pályaválasztó, tehát hivatalosan Ferencváros – Videoton meccset rendeznek.
A 2007 – es labdarúgó szezonban útjára indított Ligakupa történetének legeredményesebb csapata a Fejér megyei gárda, akik eddig három alkalommal emelhették a döntő után magasba a serleget, míg a fővárosi zöld – fehérek első ízben szerepelhetnek a fináléban.
Móra Tamás