De Bruyne jövőre is Bundesliga csapatban játszik
Az idei szezonban nyújtott teljesítménye nyomán kapós lett a fiatal Kevin De Bruyne. A játékos hivatalosan a Chelsea alkalmazásában áll, ám a londoni klubnál még egyetlen percet sem töltött a pályán, ugyanis átigazolása óta folyamatosan kölcsönben szerepel. Ügynöke elmondása szerint nem lesz ez másként a következő szezonban sem.
2012 januárjában köttetett meg az üzlet a Genk és a Chelsea között, melynek értelmében 8 millió euróért a belga játékos játékjoga a londoni kékekhez került. A szezonból még hátralévő időt addigi klubjánál tölthette kölcsönben a belga pontvadászatban, majd a nyáron nagy reményekkel érkezett meg az angol fővárosba. Ott azonban hamar rá kellett jönnie, hogy nem sok esélye van egyelőre a kezdőcsapatba kerülésre egy olyan csapatban, ahol a középpályán Mata, Hazard, Lampard vagy éppen Oscar játszik. Így vetődött fel a kölcsönjáték lehetősége, a beérkező ajánlatok közül a játékos végül a brémaira bólintott rá. Nem is maradt adós a jó teljesítménnyel, így a Weser folyó partján kinyilvánították, hogy esetleg végleg megvásárolnák a 21 éves tehetséget. De Bruyne számára azonban csalódást keltő a Bremen jelenlegi szereplése, így inkább amellett döntött, hogy nyáron visszatér Angliába, ahol az alapozás során megpróbálja magát beverekedni a kezdőcsapatba. Időközben azonban több német csapat érdeklődését is felkeltette, menedzsere elmondása szerint pedig ügyfele a következő szezonban ismét kölcsönben fog szerepelni valamelyik Bundesliga gárdánál.
Négy klub érdeklődéséről szólnak a hírek, mégpedig a Bremen, Schalke, Leverkusen és Dortmund csapatáról. Az érintettnél csak olyan csapat jöhet szóba, aki Bajnokok Ligája résztvevő, így a Werdert le is húzhatjuk a listáról. A fennmaradó csapatok közül a legnagyobb esélye a Leverkusennek van, ugyanis egyik játékosuk, Andre Schürrle idén nyáron a Chelsea-hez kerül. A transzfer részeként pedig a gyógyszergyáriak megkaphatják kölcsönbe a belgát, hiszen Londonban nem kívánnak végleg megválni tőle. Valószínűleg nem ez volt az utolsó információ a klubváltással kapcsolatban, valami azt súgja, sokszor fogjuk még hallani a játékos nevét az átigazolási szezon kezdetéig.
Móra Tamás