Draxler új szerződése Németország legnagyobb kivásárlási összegét tartalmazza
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a német futball jövőjének kikiáltott ifjú titán Julian Draxler szerződést hosszabbított klubjával a Schalkee 04 együttesével. Az ifjú titánt megkörnyékezte az ősi rivális Dortmund, ő azonban habozás nélkül nemet mondott. A Bild pedig most felfedte az új szerződés részleteit.
A gelsenkircheni klubnál óriási az öröm, kiplakátolták az egész várost. A képen Draxler látható a következő felirattal – „Büszkeséggel és elhivatottsággal 2018-ig” – eddig szól a fiatal német új szerződése.
Anyagi téren is jóval többet keres majd Julian, eddigi fizetését megduplázták és immáron 3 millió euró lesz az éves keresete. A legnagyobb „szenzációt” a kivásárlási ár keltette, hiszen a jelenlegi legmagasabb németországi kivásárlási ár lett az övé a szerződésben megfogalmazott 45 millió eurónak köszönhetően.
Ha így folytatja az ifjú titán, aligha tölti ki ezt a szerződés! Idővel minden kiderül…
Őszi Ádám