Korábban beszámoltunk már arról, hogy a Norvégiában légióskodó Korcsmár Zsolt iránt élénken érdeklődik a Bundesliga jelenlegi sereghajtója, a Greuther Fürth. A korábbi spekulációból végre tények lettek.
A Fürth jövőre a német másodosztályban folytatja, a vezetőség pedig egyértelmű célt fogalmazott meg: egyből vissza kell jutni. Ennek érdekében lesznek távozók és érkezők is, az érkezők között pedig ott szerepel immáron Korcsmár neve is. A válogatottban is szóhoz jutó középhátvédért 200 ezer eurót fizet a német csapat, így a nyártól háta mögött hagyja Norvégiát és a norvég első osztályt honfitársunk. Így Stieber Zoltán mellett jövőre is két magyar játékosa lesz a csapatnak.
Ugyanakkor két távozó kiléte is biztos: Milorad Pekovic és Gerald Asamoah lejáró szerződését nem kívánják meghosszabbítani, így ők más klub után nézhetnek a szezon végén.
Móra Tamás