Vasárnap kerül sor az angol bajnokság utolsó fordulójára, amely a Bajnokok Ligája indulókról hivatott dönteni. Az Arsenal és a Tottenham a Bajnokok Ligáját jelentő 3-4 helyért száll harcba a Premier League zárófordulójában.
A bajnoki cím és kiesők kiléte már eldőlt, csupán egyetlen fontos kérdés maradt az utolsó fordulóra, hogy az Arsenal vagy a Spurs fog a négy között végezni. Az már biztos, hogy az egyik klubnak jövőre be kell érnie az Európa Liga szerepléssel.
Newcastle-Arsenal: Az Arsenal sorsa a saját kezében van, amennyiben nyernek a Newcastle United otthonában akkor biztosan indulhatnak a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Az Ágyúsok a negyedik helyről vágnak neki az utolsó fordulónak, ám korántsem lesz könnyű elvinni a három pontot a gyengélkedő Szarkák otthonából. A Newcastle súlyos pofonokat kapott a legutóbbi két hazai meccsén (0-3 a Sunderland, 0-6 a Liverpool ellen) éppen ezért mindenképp szépen búcsúzna a St. James Park közönségétől. Arséne Wenger csapata a Chelsea botlása esetén a harmadik helyre is felkúszhat, sőt pontegyenlőség és azonos gólkülönbség esetén akár rájátszásra is sor kerülhet.
Tottenham-Sunderland: A Spursnek hazai pályán kötelező a győzelem a Sunderland ellen, bár Andre Villas Boas csapata rendre megszenved a kiscsapatok ellen. A portugál menedzser szerint nagy előrlépést jelentene csapatának a BL-szereplés: ”Ki szeretném emelni a Bl hely fontosságát. Mindenki tudja,hogy most ezért küzdünk,ezt a helyet akarjuk elérné. Szükségünk van a vele járó juttatásokra és a vele járó hírnévre is. A szurkolóknak is üzenném,hogy minden meccsen minden erejükkel szurkoljanak nekünk.”
A Wigan szerdai vereségével eldőlt, hogy a Sunderland megőrzi élvonalbeli tagságát, így elképzelhető, hogy kiengednek a Fekete Macskák. A Sunderland menedzsere, Paolo Di Canio azonban figyelmeztette játékosait megrövidíti a nyári szünetet, ha nem nyernek a Tottenham ellen.
Chelsea-Everton: Az friss Európa Liga győztes Chelsea a forduló rangadóján az Evertont fogadja a Stamford Bridgen. A Kékek most nyerték meg az EL-t, ezért valószínűleg fel lesznek dobva az Everton elleni meccs alatt. A Stolverkosok esélyeit növeli, hogy a Chelsea rekordszámú 67 mérkőzésen van túl a szezonban, vagyis a londoniak fáradtságát pedig kihasználhatják a Mersey-partiak. Az utolsó mérkőzésére készülve a Kékek ideiglenes menedzsere, Rafa Benítez kijelentette teljesítette a feladatát. A spanyol szakembert az őt ért bírálatokkal kapcsolatban így reagált: „Nem számít mit mondanak egyes emberek. Azt hiszem teljesítettem a feladatom.” A mór megtette kötelességét a mór mehet…
Benítez az idény végén távozik a Chelsea-től és angol lapinformációk szerint könnyen lehet, hogy a Unitedhez távozó David Moyest válthatja az Everton kispadján. A menedzser arra a kérdésre, hogy a liverpooli kékekhez kerülhet-e, ennyit válaszolt: „Nagyon tisztelem az Everton csapatát. Rengeteget tettek az elmúlt években a sikerért, de még is azt hiszem, hogy elég messze vagyok attól, hogy ismét Liverpoolban találjak edzői munkát magamnak.”
West Bromwich Albion- Manchester United: Sir Alex Ferguson vasárnap utoljára ül a Manchester United kispadjára, ezzel egy 27 éves korszak zárul le a Vörös Ördögök életében. Ferguson irányítása alatt 38 trófeát (13 bajnoki cím, 5 FA-kupa, 4 Ligakupa, 10 Community Shield, 2 Bajnokok Ligája, 1 KEK, 1 Európai Szuperkupa és 2 Világkupa) nyert a United, ezzel a legeredményesebb angol csapat lett a Premier League történetében. A skót mester a West Brom otthonában 1500. mérkőzésén dirigálja a Unitedet, és a játékosai mindenképpen győzelemmel akarják majd búcsúztatni az edzőlegendát.
A skót mester a Swansea elleni meccs után már elbúcsúzott az Old Trafford közönségétől: „Köszönettel tartozom a Manchester Unitednek. A legnagyszerűbb tapasztalatokat itt szereztem az életemben. A játékosok idén bajnokságot nyertek, köszönetet érdemelnek. Voltak rossz pillanataim, de a klub megértett, kitartott mellettem. Az én időm véget ért, jöhet az új menedzser. Paul Scholes-t is kiemelném, aki szintén visszavonul. Ő a valaha volt egyik legjobb játékos, akivel dolgozhattam. Végül köszönetet szeretnék mondani a Ferguson-családnak.”
Vasárnap:
17.00 Newcastle United-Arsenal (Digisport 1)
17.00 Chelsea-Everton
17.00 Tottenham-Sunderland (Digisport 1)
17.00 West Bromwich- Manchester United
17.00 Liverpool-Queens Park Rangers
17.00 Manchester City-Norwich
17.00 Southampton-Stoke City
17.00 Swansea-Fulham
17.00 West Ham-Reading
17.00 Wigan-Aston Villa