A hajdani Manchester United-ben futballozó védő elmondása szerint már nagyon várja a szombaton rendezendő BL döntőt és úgy véli, hogy megérdemelten jutott el mindkét német alakulat a Wembley stadionba.
A 38 éves Gary Neville igencsak el van ragadtatva a BL döntős csapatok idén mutatott játékuktól és úgy hiszi, hogy megérdemelten vannak ott a döntőben. A Bayern München csak úgy, mint a Borussia Dortmund folyamatosan jó teljesítménnyel rukkolt elő az idény során és ennek meg is lett az eredménye-, vagyis a Bajnokok Ligája döntője.
,,Nem gyakran fordul elő az, hogy a döntőben a két legjobb csapat van.”- Mondta az egykori védőlegenda a thefa.com-nak nyilatkozva.
,,Van, amikor csak a szezon elején, van, amikor pedig csak a szezon hajrájában jó egy csapat. Ők az egész idény során a legjobbak voltak. Sokszor láttam már a két csapatot játszani, és minden alkalommal bebizonyítják, hogy mennyire erősek. Én csak dicsérni tudom mindkét együttest.”
Gary Neville legutóbb a 07/08-as szezon során ünnepelhetett Bajnokok Ligája elsőséget a Manchester United színeiben, amikor a „vörös ördögök” tizenegyesek során győzték le a Chelsea csapatát. De az 1998/99-es szezon is emlékezetes marad a védő számára, ugyanis abban az évben a Bayern München alakulatát fosztották meg a trófeától, szintén „vörös ördögként”.
Lakatos Miklós