Moszkvából Moszkvába – orosz válogatott játékos költözött 10 millióért!
A Lokomotív Moszkva játékosa, a 19-szeres válogatott Denis Glushakov nevelő együttesét hagyta ott, a még nagyobb célokat kitűző Szpartak Moszkva kedvéért.
A Lokomotív idei pocsék bajnoki szereplése, és az azzal elért 9. helyezés sok „Vasutas” játékos kedvét elvehette, így nem csoda, ha a legnagyobb menőik a távozás gondolatával foglalkoznak.
Az első nagynevű távozó pedig a 26 esztendős Denis Glushakov, aki az utóbbi időben rendszeresen pályára lép az orosz nemzeti csapatban is. A szűrő szerepet betöltő középpályás papíron, és a gyakorlatban is a Lokomotív legnagyobb értéke volt a magunk mögött szezonban, a csapat vezére volt.
Glushakov értéke a mértékadó transfermarkt.de becslése alapján 10 millió euró, ehhez képest igen jutányos áron, már 8 millióért megszerezte a városi, és örök rivális Szpartak Moszkva. Utóbbi klub sem zárt egyébként kitűnő idényt, bár legalább az Európa Liga selejtezőjében indulhat.
Balogh József