Sztárcsatárt akar a Swansea – Sikerülhet?
Már jó ideje húzódnak a tárgyalások, a holland Vitesse Arnhem, és a Premie League-ben vitézkedő Swansea együttese között, melynek tárgya az Eredivisie gólkirálya, Wilfried Bony.
Bony már januárban is majdnem távozott az arnhemi klubtól, ám akkor rábeszélték a maradásra. A remeklő kiscsapat végül a negyedik helyen végzett, köszönhetően a 31 bajnoki gólt szerző elefántcsontparti támadónak is.
Bony már idényközben is elárulta, hogy ha csak nem érik el a Bajnokok Ligája indulást, akkor biztosan távozik, mégpedig Angliába, ahová a szíve húzza igazán. Látszólag belementek ebbe az egyezségbe a Vitesse vezetői, ám most jelen állás szerint nagyon megnehezítik a tárgyalásokat Bony, és a Swansea között.
Sőt, állítólag a walesi klub elképzelhető, hogy le is mond a játékosról, ha hamarosan nem születik egyezség. Erre utaltak a gárda elnökének, Huw Jenkins-nek a szavai is:
„Nagyon nehezen haladunk, és egyre csalódottabbak vagyunk. Szeretnénk most már egyre tisztábban látni a képet. Ha nem sikerül megegyeznünk Bonyról, a B tervet kell alkalmaznunk.”
Az elefántcsontparti válogatott 24 esztendős támadója egyébként a Swansea második nagynevű igazolása lehet a nyáron, hiszen a napokban szerezték meg Michael Laudrupék a liverpooli Jonjo Shelveyt. Bony piaci értéke egyébként 12 millió euróra van saccolva, elképzelhető, hogy a Vitesse még ennél is többet szeretne kapni, a fájdalom kompenzálásaként.
Balogh József