A VfB Stuttgart együtteséhez igazolhat a PAOK Saloniki és a görög futball egyik legnagyobb reményésége.
A metrosport.gr nevű görög oldal szerint Vasilios Papadopulos Németországba igazolhat. A mindössze 18 esztendős futballista egyre közelebb áll ahhoz, hogy a VfB Stuttgart játékosának mondhassa magát, a hírek szerint az elmúlt hét végén már Németországba repült.
Papadoulos játékát már egy éve figyelik a Svábok, a transzfer azonban ebben az átigazolási periódusban vállt igazán reálissá. Az még kérdés, hogy a csatárnak lesz- e helye a legjobbak között, vagy a tartalékoknál jut majd csak lehetőséghez – a nyáron ugyanis Mohammed Abdellaou személyében már igazolt egy neves csatárt a VfB. Leginkább utóbbira mutatkozik esély, hiszen a fiatalok közül Soufian Benyamina és Chrisoph Hemlein, azaz két támadó is távozott.
A négyszeres görög U17- es válogatott támadó piaci értékét a Transfermarkt.de 150 ezer euróra taksálja, szerződése 2015 nyaráig szól a PAOK-al.
Kostyál Balázs