Van der Vaart már a VB-ről álmodozik
A magyar válogatottal azonos selejtező csoportban szereplő holland együttes sztárja, Rafael van der Vaart, már nagyon várja az új szezon kezdetét, a Hamburgnál, és reményei szerint ő is ott lehet a jövő évi Világbajnokságon.
Annak ellenére, hogy tavaly, hosszú évek után visszatért a Hamburger SV csapatához Rafael van der Vaart, a csapat nem zárt túl jó évet, bár mégis indulhat az Európa Ligában. Sőt, maga a 30 esztendős csapatkapitány sem volt elégedett a saját maga teljesítményével, pedig öt gólt, és 10 gólpasszt szerzett, illetve osztott ki a Bundesligában.
„A cél, hogy bejussunk az Európa Liga csoportkörébe. Ezt akarom, mert ez nagyon fontos a csapatnak. Visszatekintve a tavalyi évre, azt hiszem, hogy az egy jó év volt. Elégedett vagyok, bár kevés gólt szereztünk.” –árulta el leplezve elégedetlenségét a holland középpályás.
„Van Gaal egy tisztességes edző. Nála mindenkinek egyenlő esélye van. Ha van egy jó szezonod, jó eséllyel ott lehetsz a Világbajnokságon. Ez pedig az álmom, hogy részt vehessek a tornán.” –tért ki a rutinos játékos, a közelgő VB-re.
Balogh József