PSG: Lemondott Leonardo!
Bár szinte az utolsó pillanatig tárgyalt, küzdött, hogy a Paris Saint-Germain még több sztárt magához csábítson, a brazil sportigazgató, Leonardo a tegnapi nap folyamán hivatalosan is beadta lemondását, a párizsi klubnál betöltött pozíciójáról.
A hírt már megerősítette a francia bajnok PSG hivatalosan site-ján is, így valóban külön vált a klub, és a fiatal, de már most remek sportvezető útja.
A távozás pontos oka egyelőre ismeretlen. Bár valószínű, hogy nagy szerepet játszott benne, Leonardo tavaszi lökdösődéses balhéja után kapott eltiltása is. Ami még fájóbb lehetett a szakembernek, hogy első fokon 9 hónapra meszelték el, ám a fellebbezés után ezt még megfejelte további 4 hónappal a fegyelmi bizottság, ami már több mint egy évnyi kényszer pihenőt jelentett volna a brazilnak.
Sokak szerint ez csak féligazság lehet, Leonardo legnagyobb szívfájdalma talán mégis az volt, hogy nem sikerült a csapat kispadján tartani Carlo Ancelottit, aki a Real Madridhoz távozott. Ezt követően még megszerezte a megüresedett vezetőedzői posztra Laurent Blanc-t, ám valószínű, hogy ekkor már tudta a korábbi 60-szoros brazil válogatott, hogy elhagyja a Paris Saint-Germaint.
Leonardo érdemei közé tartozik, hogy Párizsba csábította Zlatan Ibrahimovicot, Ezequiel Lavezzit, Thiago Silvát, Javier Pastorét, Lucas Mourát…
Balogh József