Hajnal nem érti a kritikákat
A VfB Stuttgart magyar légiósa a szezonban kikerült a csapatból, majd teljesítményét élesen kritizálta a német sajtó, a játékos nem érti, miért történik mindez.
Hajnal Tamás amolyan megmentője volt a Sváboknak a 2010/ 2011-es idény tavaszán, amikor a Borussia Dortmundtól érkezett kölcsönben, majd végleg szerződtette őt a Stuttgart, ahol az első teljes idényében tíz gólpaszt is kiosztott. A nemrég véget ért idény azonban pocsékul sikrtült Hajnal számára, az ősz során az osztrák tehetség, Raphael Holzhauser szorította ki a csapatból, majd a januárban érkezett román, Alexandru Maxim a harmadik helyre tolta a rangsorban a magyar válogatott középpályást.
A 32 esztendős játékos a Bundesligában mindössze 13 összecsapáson kapott lehetőséget, egyetlen találatból sem tudta kivenni részét. Majd a VfB gyenge tavaszi kezdésekor elővették őt a szukrolók is, így Bruno Labbadia edző a füttykoncert hatására teljesen kivette Hajnalt a keretből.
„Úgy gondolom, hogy túl kritikusan kezdtek el nézni. Relatív gyorsan kivettek a csapatból és nagyon kevés lehetőségem volt játszani. Amikor lehetőséget kaptam, a Német Kupában vagy az Europa Ligában mindig gólt szereztem. Nem gondolom, hogy a játékom ennyire megváltozott volna, a játékunk általánosságban nem működött.” – mondta Hajnal a Bild-nek.
A korábbi Dortmund játékos egyenlőre a csapattal edz, de a Stuttgart el akarja őt adni még a nyári átigazolási időszak során annak ellenére, hogy szerződését télen toldották meg egy évvel. Ami már biztos, hogy Sercan Sararer és Marco Rojas személyeiben újabb konkurrencia érkezett a gyengébb formát mutató Hajnalnak.
Kostyál Balázs