Eredivisie: Van Bastenék várják az új szezont!
A magyar utánpótlás válogatott védőt, Otigba Kennyt i a soraiban tudó Heerenveen együttese már nagyban készül az idényre. Ennek apropóján nyilatkozott a médiának a holland labdarúgás egyik legnagyobb legendája, az Aranylabdás Marco van Basten.
Van Basten, aki az előző évben stabil középcsapattá tette a Heerenveent, idén ismét a nagy csapatok mögött akar minimum viaskodni. Ennek pedig Ő is tudja, hogy lényeges kulcsa, a jó felkészülés. Ezt pedig már elkezdték, a terschellingi edzőtáborban.
„Kemény dolgoztunk, és jók vagyunk. Mind fizikailag, mind technikailag. Jó a légkör a csapatnál. Együtt tettünk szép, és jó dolgokat. Egy ilyen edzőtáborban nappal és éjszak is együtt vagyunk.”
Állítása szerint van Basten már összerakta fejében a csapat gerincét, ám számára is világos, hogy lehetnek még változások a keretben. Ugyanis komoly a fenyegetettség, hogy a Heerenveen elveszheti két meghatározó kulcsemberét. Az első számú kapus, a svéd válogatott Kristoffer Nordfeldt, és az izlandi gólzsák, Alfred Finnbogason is a távozás útjára léphet, egy visszautasíthatatlan ajánlat keretében.
Reményeink szerint az U21-es magyar válogatott bekk, Otigba Kenny az előző szezon után még több lehetőséget kap a holland legendától. A nigériai származású játékos a 2012/13-as idényben 3 bajnokin, és egy kupa meccsen léphetett pályára az első csapatban.
Az Eredivisie pontvadászata, amelynek az Ajax a címvédője, augusztus 2-án indul. A szokásoknak megfelelően minden forduló alkalmával előzetessel, és összefoglalókkal kedveskedünk olvasóinknak.
Balogh József