Site icon Fociclub

Új- Kagawa érkezhet Dortmundba

A Borussia Dortmund együttese közel áll ahhoz, hogy szerződtesse a koreai futball egyik legnagyobb tehetségét, aki a németek szerint ismeretlenként ismét akkorát alkothat, mint korábban Shinji Kagawa.

A Borussia Dortmund együttese közel áll ahhoz, hogy szerződtesse a koreai futball egyik legnagyobb tehetségét, aki a németek szerint ismeretlenként ismét akkorát alkothat, mint korábban Shinji Kagawa.

Ismét aktív lesz a közeljövőben a BVB az átigazolási piacon. A Ruhr- vidéki alakulat Seung- Woo- Ryu szerződtetéséhez állnak nagyon közel – olvasható a Bild– ben. A német lap is megerősíti, hogy még semmit nem írtak alá a felek, de a tárgyalások már előrehaladott állapotban vannak. A mindössze 19 esztendős támadó az U20-as Világbajnokságon három találatot is szerzett és remek produkcióval rukkolt elő.

„Még nem tudom megerősíteni a transzfert. Még semmi sem dölt el, és még nem is gondolkoztam igazán e kapcsán. De az ügynököm már rajta van az ügyön.” – reagált a hírekre a koreai futballista.

A Bild szokásához híven a valószínűsíthető igazolás részleteit is napvilágra hozta: Seung- Woo- Ryu három éves szerződést fog majd aláírni a Dortmund együttesénél, a BVB körülbelül 400 000 eurót fizet ki a Chung-Ang University csapatának a 19 esztendős tehetségért. A transzfert hivatalosan már a héten meg fogja erősíteni a Ruhr- vidéki alakulat, a friss igazolás Svájcba már nem fog elutazni az edzőtáborba, pénteken csatlakozhat a tréninghez.

A Dortmund egyszer már jól járt egy ismeretlen ázsiai szerződtetésével, Shinji Kagawa 2012-ben érkezett 350 000 euró fejében, majd 2012 nyarán 22 millió eurót fizetett érte a Manchester United. A japán két Bundesliga idénye alatt pedig nagyon megszerettette magát a közönséggel és nagyon jó játékot mutatott.

Kostyál Balázs

Exit mobile version