Az FC Schalke 04 amerikai válogatott légiósa igen nagy célokat tűzött ki a következő szezonra: a Bundesliga elhódítását. Vigyáznia kell tehát a Bayer Münchennek, újabb rivális érkezett!
„A csapatban megvan arra a lehetőség, hogy a legjobb helyezésekért versenyben legyen, és itt nem csak a negyedik, vagy a második helyről kell beszélni. A célunk az kell hogy legyen, hogy megnyerjük a német bajnokságot!” – így egy interjú során a Kicker- nek.
Jermaine Jonas, a gelsenkircheniek 31 esztendős középpályása már az előző szezon során is remek produkcióval rukkolt elő, dúrvasága mellett immáron indításaival is kitűnt a mezőnyből, aminek hat assziszt lett az eredménye. Jones tervei nem alaptalanok, a Schalke olyan játékosokat igazolt, mint Szalai Ádám, Leon Goretzka, Felipe Santana, vagy éppen Christian Clemens, e mellett hosszabbított két óriási tehetségével, Julian Draxlerrel és Max Mayaral.
„Remek dolog, ha már a szezon előtt mindenki így látja. Mi lehet szebb annál, mint a csapatot vadászani, odaérni, ahová tartozol?„ – majd magáról is mesélt az amerikai: „Én már régóta itt vagyok, de mindig lebecsültek, majd hétről- hétre mindig a kezdőben voltam. És ez alkalommal sem fogom a helyemet csak úgy odaadni.”
Jones szerződése egyébként jövő nyáron lejár, így jelen állás szerint utolsó idénye előtt áll a királykék- trikóban.
Kostyál Balázs