Ugyan, csak egy aprócska információ morzsáról van szó, de az mindennél többet elmond arról, hogy milyen módon szeretné elkerülni az angol Newcaste United, hogy elkerüljék azt a kínos szenvedést, mint amit a Premier League legutóbbi idényében produkáltak.
A „Szarkák” 2012 tavaszára meghatározó tagjai lettek ismét az angol első osztálynak, ősszel még a nemzetközi porondra is kiléphettek, ugyanis az Európa Ligában bizonyíthattak. Ám az előző idény teljesen katasztrofálisan sikerült, félő volt, hogy a St. James Park közönsége ismét a másodosztályba lesz kénytelen meccsre járni, hétről-hétre.
Mindezt elkerülendő, a Newcastle United kénytelen lesz erősíteni, az egyébként egyáltalán nem gyenge keretén. Igaz, egyelőre csak távozóik voltak: a rutinos, és közönség kedvenc veterán kapus, Steve Harper az újonc Hull Cityhez, míg a MU nevelésű Danny Simpson a QPR-t, addig James Perch a Wigant követte a Championshipbe. Érkezőkből viszont eddig teljes körű a hiány.
A minap azonban a „Szarkák” menedzsere, Alan Pardew erősítette meg, a Newcastle Chronicle-nek, hogy erősítést terveznek, mégpedig a francia válogatott Bafetimbi Gomis személyében.
„Ahogy a Lyon elnöke már elárulta, azt, hogy felvettük a játékosukkal a kapcsolatot, az valóban igaz. Ő egy olyan játékos, aki valóban illene a játékunkba, ezért figyelemmel követjük.” –hangzott a kissé virágnyelvű, de teljesen egyértelmű nyilatkozat.
Gomis pillanatnyilag az Olympique Lyon játékosa, ám hírnevet még a St. Étienne játékosaként szerzett. A 28 esztendős támadó eddig 12 alkalommal ölthette magára a francia válogatott mezét, és háromszor talált be, ezeken a fellépéseken.
Balogh József