Hollandiába szerződött a brémai támadó
A Werder Bremen 24 esztendős középcsatára, Denni Avdic a holland élvonalbeli AZ Alkmaar csapatában folytatja a pályafutását.
Az egyszeres svéd válogatott gólvágó – aki egyébként bosnyák állampolgársággal is rendelkezik – tizenöt évesen került a dán Bröndby utánpótláscsapatához, majd 2006-2011 között a svéd Elfsborgban szerepelt. Ezt követően került Avdic a Weser-parti alakulathoz, ahol azonban nem tudta megváltani a világot, többek között a keresztszalag-szakadása miatt – sérüléséig az előző szezont a holland Zwolle együttesénél töltötte.
A jobblábas csatár 2018 nyaráig szóló szerződést kötött új kenyéradójával, ahol két honfitársával is találkozhat: a jobbhátvéd Mattias Johanssonnal és a védekező középpályás – szintén egykori Elfsborg-játékos – Viktor Elmmel.
Szerző: Budai Levente