Huszti és Korcsmár is betalált a Német Kupa első fordulójában – FRISSÍTVE!
Péntek és szombat után vasárnap is pályára lépett a német labdarúgás színe-java és bár az esetek többségében ezúttal is továbbléptek a következő körbe az esélyesebbnek vélt csapatok, néhány meglepetés azért így is született.
A nap, sőt a forduló egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta a harmadosztályú Saarbrücken gárdája, hiszen a Saar-vidéki együttes hosszabbítás után a Werder Brement ejtette ki a kupából. Ráadásul nem először járnak ilyen rosszul a brémaiak: az előző szezonban is az első körben estek ki egy harmadosztályú egylet (a Münster) ellen – ráadásul akkor is hosszabbítást követően.
Hasonlóan járt ugyanakkor a Borussia Mönchengladbach is, amely a szintén harmadik vonalbeli Darmstadt ellen veszített büntetőket követően.
Váratlan eredménnyel zárult azonban az élvonal újoncának, a Braunschweignek a bielefeldi vendégjátéka, hiszen a Bundesliga 2.-ben szereplő Arminia kiejtette első osztályú riválisát a további kupaküzdelmektől.
A nap – magyar szempontból – eddigi örömhíre, hogy mind a Greuther Fürth friss szerzeménye, Korcsmár Zsolt, mind pedig a hannoveri Huszti Szabolcs betalált az ellenfél kapujába, ráadásul a Korcsmárhoz hasonlóan fürthi Stieber Zoltánnal egyetemben a kezdéstől a lefújásig segíthették csapatukat a magyar játékosok.
Német Kupa, 1. forduló (vasárnap délután):
Arminia Bielefeld – Eintracht Braunschweig: 2-1 (1-0). Gólszerzők: Hille (36.), Jerat (72.), ill. Perthel (66.).
Pfeddersheim – Greuther Fürth: 0-2 (0-1). Gólszerzők: Korcsmár (32.), Djurdic (84.).
Saarbrücken – Werder Bremen: 3-1 (1-1, 1-1 – hosszabbítás után). Gólszerzők: Fischer (45.), Stegerer (105.), Ziemer (112.), ill. Gebre Selassie (59.).
Victoria Hamburg – Hannover: 0-2 (0-0). Gólszerzők: Sobiech (69.), Huszti (93.).
Darmstadt – Borussia Mönchengladbach: 0-0 – tizenegyesekkel 5-4.
BFC Dynamo – VfB Stuttgart: 0-2 (0-1). Gólszerző: Ibisevic (40., 76.).
Schott Jena – Hamburg: 0-4 (0-0). Gólszerzők: Rudnevs (72., 76.), van der Vaart (79.), Zoua (83.).
Wiedenbruck – Fortuna Düsseldorf: 1-0 (0-0). Gólszerző: Studtrucker (90.).
Rathenow – FSV Frankfurt: 1-3 (0-1, 1-1 – hosszabbítás után). Gólszerzők: Cankaya (62.), ill. Leckie (21., 113.), Kapllani (117.).
VfR Neumünster – Hertha Berlin: 2-3 (1-2, 2-2 – hosszabbítás után). Gólszerzők: Harrer (5.), Kramer (58.), ill. Ben Hatira (16., 30.), Alagui (120.).
Sandhausen – Nürnberg: 1-1 (0-1, 1-1), tizenegyesekkel 4-3. Gólszerzők: Schauerte (58.), ill. Ginczek (27.).
Münster – St. Pauli: 1-0 (1-0). Gólszerző: Taylor (31.).
Illertissen – Eintracht Frankfurt: 0-2 (0-0). Gólszerzők: Joselu (64.), Rode (90.).
Szerző: Budai Levente