Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ronaldo duplázott, avagy Mourinho simán kikapott volt csapata ellen – Videó

Két gigászinak mondható csapat csapott össze az Amerikában megrendezésre kerülő Bajnokok Nemzetközi kupájának a döntőjében. A találkozót Ronaldo vezetésével a Real nyerte meg.

Real Madrid – Chelsea 3:1 (2:1)
Gólszerzők: Marcelo (14.) Ronaldo (31., 57.) ill. Ramires (17.)

Egy igazi döntőhöz méltó meccs volt, melyen Mourinho most először állt szemben volt csapatával, s meglehetősen simán ki is kaptak. Negyed óra sem kellett a Realnak, s máris megszerezték a vezetést Marcelo révén. A brazil védő jó 12 méterről lőtte ki a kapu jobb oldalát, ezzel megszerezve a vezetést. Azonban nem sokáig örülhettek ennek a Real Madrid hívei, ugyanis a 17. percben már 1:1-es állást mutatott az eredményjelző. Egy igencsak szép akciót mutatott be a Chelsea, melynek végén Ramires emelte át a labdát Casillas fölött. A 31. percben Cahill szabálytalankodott a 16-os előterében Ronaldoval szemben, ami után egy kis kakaskodás is kialakult a pályán. Végül a szabadrúgást maga sértett végezte el, s mondhatni tökéletesen is fejezte be. A labda a sorfal fölött elszállva a kapu jobb oldalába vágódott, Cech kapunak nem sok esélye volt a hárításra. Az első félidő eseményei után már egy kicsit lazább második rész jött, melyben szintén Ronaldo volt a főszereplő, aki beállította a 3:1-es végeredményt. Az 57. percben az újonnan a Malagatól igazolt Isco beadására a portugál klasszis érkezett, s a kapuba fejelte a labdát. Ezzel a győzelemmel a Királyi gárda elhódított az igencsak rangosnak számító Bajnokok Nemzetközi kupáját.

Báló Bence