Schlimm, schlimmer, Werder
Az SV Werder Bremen együttesénél az edzőváltás után mindent újra akartak kezdeni, a teljesítmény azonban nem javult: sorozatban harmadszor búcsúztak a Német Kupa első fordulójában…
A 2011/2012-es szezon első hivatalos összecsapásán a harmadik vonalban érdekelt 1.FC Heidenheim 2-1-es sikert aratott a Werder Bremen ellen. A 2012/2013-as idény sem kezdődött jobban: a Német Kupa első fordulójából ismét egy harmadosztályú csapat ejtette ki őket, ezúttal a Preußen Münster győzött 4-2-re a hosszabbítás után. Ezt a nyarat már Robin Dutt dirigálása alatt tréningezte végig a csapat, nagy reményekkel vágtak neki ismét a Német Kupának, az új szezonnak, egy új kezdetet akartak. Az ellenfél ezúttal is a harmadik ligából került ki, a szezont pocsékul kezdő 1.FC Saabrücken személyében. 1-1-es döntetlen a rendes játékidőben, majd a hosszabbításban kétszer is betalált a saar-vidéki alakulat, idén sem volt hosszú életű a Werder kupa szereplése.
„Egy nehéz szezon előtt állunk. Vannak olyan csapatok, akik papíron velünk egy szinten vannak, ők tavaly a 10. és a 16.-ik helyeken végeztek. A liga brutálisan izgalmas lesz, teljes koncentrációra és teljes elhivatottsgra lesz szükségünk! Egyik meccsről sem mehetünk le azzal az érzéssel, hogy nem adtunk ki mindent magunkból. Ezt az agyunkba kell égetnünk. Még sok munka van, sok dolgok kell változtatnunk. Most gyorsan kell tanulnunk.” – olvasható a kiesést követően az osztrák válogatott Sebastian Prödl nyilatkozata a Bild-ben.
A Saabrücken ellen az elhivatottság, a szenvedély nagyon hiányzott a Werder játékából. A klub egyik szurkolója a csapat fórumán a következőt írta: „Őszintén, hogyha itt a fórumon egy All-Stars csapatot összeállítanánk, tegnap jobban játszottunk volna. Mert a milliókat kereső játékosainkkal ellentétben mi élvezettel játszottunk volna!”
Az előző két szezon arról szólt Bremen városában, hogy a csapat kiesés elleni küzdelmét tekintették meg hétről-hétre a csapat szurkolói. Ez, ha nem is simán, de eddig sikerült. A nyáron viszont Sokratis (Borussia Dortmund) és Kevin de Bruyne (Chelsea) is távoztak. Nils Petersen, Cédric Makiadi és Luca Caldirola érkeztek, nem valami acélos névsor. A Weser-parton nincs pénz új játékosokra, pedig egy támadó-középpályás és még egy gólerős csatár igen szükséges lenne. Kérdés tehát, hogy hol landolnak ebben a szezonban, a jelenlegi állapotok arra utalnak, hogy ismét a tabella hátsó felében fognak sátrat verni.
A Bundesliga szombat délután kezdődik meg számukra, az ellenfél az Eintracht Frankfurt.
Kostyál Balázs