Izgalmas meccsekkel folytatódik a Bundesliga
Az első körben sok együttes olyan eredményt szállított, amely meglepetéssel szolgáltatott az erőviszonyokat tekintve. Fel tud állni mondjuk az Eintracht vagy a Wolfsburg a rossz kezdés után?
Ami a második fordulónak külön pikantériát ad, hogy Mario Götze az Eintracht Frankfurt elleni találkozón tagja lesz a Bayern München keretének, valamint debütálhat a VfL Wolfsburg új szerzeménye, Luiz Gustavo is. Mellettük a Borussia Dortmund rekord-igazolása is bemutatkozhat a Bundesligában Henrikh Mkhitaryan személyében.
VfL Wolfsburg – FC Schalke 04
A Farkasok idén is, mint már hosszú évek óta az európai kupás helyek megszerzésére pályáznak, a kezdet azonban ismét nem sikerült valami fényesen, a Hannover ellen szenvedtek vereséget Dieter Hecking fiai. Az aktuális ellenfél az a Schalke lesz, amely a Hamburg együttesével ikszelt egy mozgalmas összecsapáson. Az előjelek nem valami kedvezőek a Wolfsburg szurkolói számára, a zöld-trikós alakulat ugyanis már négy Bundesliga mérkőzés óta nyeretlen, valamint eltiltás miatt nem számíthatnak a védelemben Timm Klose játékára, a középpályáról pedig Maxilmillian Arnold hiányzik ugyanezen okokból. Hogy még jobban kékes legyen a mérleg: a gelsenkircheniek az előző három meccsüket megnyerték a Wolfsburg ellen, a gólkülönbség pedig 11:1! Ehhez még az is hozzájön, hogy a Volkswagen Arenában lejátszott legutóbbi 17 hazai meccsen mindössze háromszor nyert a házigazda. De nem szabad elfelejteni, hogy a statisztikák egyoldalúsága ellenére mindkét csapat hasonló céllal vágtott neki a szezonnak, így kiegyenlített találkozó is lehet, ha a Wolfsburg úgy játszik, mint azt egy hete a HSV tette a Veltins Arénában.
Várható kezdőcsapatok a Bundesliga.de szerint:
Wolfsburg: Benaglio – Träsch, Naldo, Knoche, Rodríguez – Koo, Polák – Vierinha, Diego, Perisic – Olic
Schalke: Hildebrand – Uchida, Matip, Höwedes, Fuchs – Goretzka, Jones – Farfán, Draxler, Clemens – Huntelaar.
Borussia Mönchengladbach – Hannover 96
A Csikók számára most kezdődik el a szezon azon része, ahol már pontokat kell gyűjteni – az FC Bayern München otthonában erre nem mutatkozott sok esély. A Hannover remekül kezdett, a Wolfsburg ellen arattak magabiztos győzelmet, de a Gladbach ellen nem arra utalnak az adatok, hogy ez a siker megismétődik. A csapatok erőviszonyaikat tekitve hasonlóak: két olyan klubról va szó, amelyek korábban a kiesés ellen harcoltak, de egy hidegzuhany után összeszedték magukat, azóta az Europa Liga helyekért küzdenek. A két erős középcsapat közül mégis a hazai Gladbach az esélyesebb a számok szerint, ugyanis már öt találkozó óta nem volt képes pontot szerezni a Borussia Park-ban a Hannover. Ami még rossz hír a vendégeknek, hogy a Raffael és Max Kruse által alkotott támadó kettős a Bayern ellen is ígéretesen játszott, jelenlegi ellenfelükkel szemben pedig még nagyobb veszélyt jelenthetnek majd a kapura, valamint a Borussia a H96 elleni utolsó tíz mérkőzés mindegyikén eredményes volt. Tehát a múlt, az egymás ellen lejátszott találkozók a Gladbach sikerére engednek következtetni, de a vendégek előző fordulós sikere önbizalmat ad a sachsenieknek, amivel akár javíthatnak is az adatokon.
Várható kezdőcsapatok a Bundesliga.de szerint:
Mönchengladbach: ter Stegen – Jantscke, Stranzl, Domínguez, Daems – Herrmann, Kramar, Xhaka, Arango – Raffael, Kruse
Hannover: Zieler – Sakai, Marcelo, Sané, Pander – Andreasen, Stindl – Bittencourt, Prib, Huszti – Diouf
1.FC Nürnberg – Hertha BSC
A Nürnberg és a Hertha is remekül kezdte a szezont, így érdekes mérkőzést ígér az, amelyet egymás ellen fognak lejátszani. A berlini-alakulat visszatért ismételten a Bundesligába, nem is akárhogy, hatot vágtak az Eintracht Frankfurtnak. A Nürnberg a Hoffenheim otthonában vendégszerepelt, két gólos hátrányból kreálta meg első pontját az új szezonban. A vendégek tehát nagy önbizalommal utazhatnak Nürnberg városába, az ottani futballklub ellen azonban az utolsó négy élvonalbeli mérkőzésüket elveszítették, a Grundig Stadionban ráadásul az elmúlt hat találkozón nem tudtak nyerni. De a fővárosiak a tabella legelejéről érkeznek, bár a cél nem ennek a pozíciónak, hanem az osztálynak a megtartása, ugyanez igaz a Nürnbergre is. A támadófutball valószínűleg dominálni fog a találkozón a kitűzött célok ellenére, a hazai oldalon az új szerzemény Daniel Ginczek mutat remek formát a csatár poszton, a Hertha pedig olyan kreatív és egyben offenzív játékosokkal büszkélkedhet, mint Alexander Baumjohann, Ronny, Andrián Ramos vagy éppen Sami Allagui.
Várható kezdőcsapatok a Bundesliga.de szerint:
Nürnberg: Schäfer – Feulner, Nilsson, Pogatetz, Pinola – Balitsch – Kiyotake, Stark, Franz, Mak – Ginczek
Hertha: Kraft – Pekarik, Langkamp, Brooks, Holland – Lustenberger, Hosogai – Allagui, Baumjohann, Ben-Hatira – Ramos
Bundesliga, 2.forduló:
Szombat:
15:30; VfB Stuttgart – Bayer 04 Leverkusen
VfL Wolfsburg – FC Schalke 04
SV Werder Bremen – FC Augsburg
SC Freiburg – 1.FSV Mainz 05
Hamburger SV – TSG 1889 Hoffenheim
Eintracht Frankfurt – FC Bayern München/ Eurosport2
18:30; Borussia Mönchengladbach – Hannover 96/ Eurosport2
Vasárnap:
15:30; 1.FC Nürnberg – Hertha BSC/ Eurosport2
17:30; Borussia Dortmund – Eintracht Braunschweig/ Eurosport2
Jó szórakozást!
Kostyál Balázs