Hollandia: Ajax siker az örökrangadón; Minden magyar kikapott!
Elképesztően gólerős fordulót hozott a 3. játéknap az Eredivisieben. Tegnap került sor a legnagyobb holland rangadóra, A „De Klassieker-re”, vagyis az Ajax, és a Feyenoord összecsapására. Bármiféle szócspélés elkerülése végett következzenek is a hétvége eredményei!
Vasárnapi mérkőzések:
Ajax – Feyenoord 2-1
Gólszerzők: Sigthórsson (31.-büntető, 37), illetve Pellè (7.)
A korábbi klasszikusokhoz képest már az első félidőben kialakult a végeredmény. A tavalyi évben zseniális gólszerzővé váló Graziano Pellè gólja most is a vezetés megszerzését jelentette a rotterdamiak számára. Ekkor a Feyenoord szurkolók elkezdhettek reménykedni, hogy az első két forduló vereségei után végre nyerhet a szeretett klub. Nos, ez ismét csak hiú ábránd maradt, és a vendégek ismét nem voltak képesek a derbi megnyerésére. Az olasz csődör gólját hamar feleslegessé tette az izlandi Kolbeinn Sigthórsson duplája, a 30., és a 40. perc között. Érdekesség, hogy az első félidei amszterdami mezőnyfölény, a második 45 percben már nem volt érzékelhető, ám újabb gól már nem esett a találkozón. Harmadik vereségével kegyetlenül beragadt a Feyenoord a rajton, amely három kört követően még mindig 0 pontos, míg az Ajax tapad az élmezőnyre.
Heerenveen – Heracles Almelo 2-4
Gólszerzők: Finnbogason (3. perc), Van den Berg (73.), illetve Duarte (45.), Rienstra (62.), te Wierik (69.), Linssen (88.)
Nagy szám, hogy egy nyugat európai élbajnokságban, ha nem is egy élcsapatban, de mégis van egy stabilnak tűnő középső védőnk! Ez az állítás mégpedig az U21-es válogatott bekkünkre, Otigba Kenneth-re igaz, aki ismét ott volt, a Marco van Basten vezette Heerenveen kezdő tizenegyében. Sajnos azonban hiába szerzett vezetést a magyar játékos csapata, főleg remek második félidei játékának köszönhetően a Heracles fordítani tudott.
NAC Breda – ADO Den Haag 1-2
Gólszerzők: Schalk (84. perc-büntető), illetve Meijers (76.), Kramer (90+2.)
Ha csak nem történik valami rendkívüli, Babos Gábor végigpadozza az idei évet, a Breda együttesében. Bár a legvérmesebb magyar drukkereken kívül, más nem is számított ennél többre, levezető honfitársunkról. Bodor Boldizsár még messze van a visszavonulástól (reméljük), bár ő is csak a padon kezdett, igaz a második 45 percre már kifutott ő is. Igaz, ő sem tudta megmenteni csapatát az újabb hazai blamától.
Twente – Utrecht 6-0
Gólszerzők: Promes (8., 68 perc), Tadić (11.-büntető), Castaignos (25., 36.), Bengtsson (90.)
Tavaly igazi rangadónak számított, a két élcsapatnak mondható klub találkozása. Ám most csak osztálykülönbség érződött a feleken. Az Utrecht csak halvány nyomokban emlékeztet tavalyi önmagára, míg látszólag a Twente játékosai elfelejtették a keserű tavaszt, és az előző őszi produkciójukkal rukkolnak ismét elő. Már a 15 perces pihenőre is 4-0-val mentek a csapatok, a 90. minutumban kialakult 6-0 pedig évtizedek óta nem tapasztalt különbséget hozott. Az enschedeiektől két holland U21-es válogatott játékos is duplázni tudott: Luc Castaignos, aki a Feyenoord nevelése, de már az olasz Intert is megjárta, illetve Quincy Promes, aki bár amszterdami születésű, mindig is a Twente kötelékéhez tartozott.
Szombati eredmények:
PSV Eindhoven – Go Ahead Eagles 3-0
Gólszerzők: Jozefzoon (47. perc), Hiljemark (55.), Depay (83.)
NEC Nijmegen – PEC Zwolle 1-5
Gólszerzők: Hemlein (76. perc), illetve Drost (15.), Mokotjo (18.), Benson (38., 49.), Mokhtar (52.)
RKC Waalwijk – AZ Alkmaar 1-2
Gólszerzők: Beauguel (83. perc), illetve Johansson (4.), Martens (84.)
Cambuur – Groningen 4-1
Gólszerzők: Hemmen (2. perc), Bakker (21.), Leeuwin (45.), Droste (69.), illetve de Leeuw (50.)
Roda JC – Vitesse Arnhem 1-1
Gólszerzők: Höcher (69. perc), illetve Qazaishvili (62.)
A bajnokság élmezőnye, és a hátsó régió:
1. PSV 9 pont (+9), 2. PEC 9 pont (+7), 3. Twente 7 pont, 4. Ajax 6 pont,… 16. Utrecht 1 pont, 17. Feyenoord 0 pont (-5), 18. NEC 0 pont (-12).
Balogh József