Az Europa Liga rájátszása is izgalmas összecsapásokat ígért és sok gólt hozott. A koraesti összecsapások során érdekelt volt a Salzburg, a Spartak Moskva és a Rubin Kazan is többek között.
A Red Bull Salzburg együttese egyértelmű esélyesként várta litván ellenfelét, amely ellen már az első találkozón el is döntötte gyakorlatilag a továbbjutás sorsát. A meccs hőse Jonathan Soriano, a spanyol csatár hármat vágott a Zalgiris ellen. A találkozó egyébként már korán eldőlt, az osztrákok a 40. minutumban már három góllal vezettek, a fordulást követően már egy gálameccs hangulat uralkodott, amelyen remekül játszott a már említett csatár mellett Kevin Kampl és Sadio Mané is.
A gall St.Étienne Dániába tett látogatást, ahol egy remek találkozót abszolvált. Egy bő húsz percet követően már a vendégeknél volt az előny, az Esbjerg azonban válaszolni tudott a találatra, az öltözőbe mégis a franciák mehettek előnnyel. A második játékrészben ismét egalizáltak a dánok, amelyre ismét akadt válasza a vendégeknek, de a huzavona folytatódott tovább: ismét egyenlített a hazai alakulat. Majd a találkozó során először vezetést szerzett az Esbjerg, amely ennek a remek, hét gólos össecsapásnak a végét jelentette.
A svájci St.Gallen együttese az orosz Spartak Moskva együttesét fogadta. A párharc esélyesének számító vendégek a papírformának megfelelően már az első félidőben vezetéshez jutottak, a vendéglátó azonban a fordulást követően gyorsan egyenlíteni tudott.
Europa Liga rájátszás, odavágó:
Red Bull Salzburg – Zalgiris Vilnius: 5-0
Gólszerzők: Soriano 29., 37., 63. Mané 40. Hinteregger 68.
Esbjerg – St.Étienne: 4-3
Gólszerzők: Ankrsen 29. , 80. van Buren 64. Andreasen 75. ill. Tabanou 22. Hamauma 42. Perrin 70.
Kalju – Dnipro: 1-3
Gólszerzők: Toomet 54. ill. Seleznyov 23. (büntető) Giuliano 36. Zozulja 53.
Molde – Rubin Kazan: 0-2
Gólszerzők: Rondon 21., 90.
St.Gallen – Sparkak Moskva: 1-1
Gólszerzők: Mathys 47. ill. Mavsisyan 37.
Kostyál Balázs