Podolski ismét a Bundesligában?
Az FC Arsenal német válogatott támadója meglehet, hogy egy esztendőt követően háta mögött hagyja a Szigetországot, ismét német csapatban játszhat.
Az FC Schalke 04 eddig is nagyon buzgón keresett támadó szellemű szélső-játékost, a PAOK Saloniki elleni Bajnokok Ligája rájátszás során azonban megsérült Jesserson Farfán is Klas-Jaan Huntelaar után, így mindenképpen szükségeltetik a gyors igazolás. A Bild információi szerint két újabb név került fel a kívánságlistájára: Michal Zyro, a Legia Warso 20 esztendős belszélsője, valamint Gherorghe Grozav, aki hazájában, Romániában rúgja a bőrt, a Petrolul Ploiesti együttesénél. A nagy dobást azonban nem e két játékos szolgáltathatná, hanem Lukas Podolski.
„Erre nem mondok semmit…” – így a hirtelen napvilágott látott híresztelésekre Horst Heldt, a Schalke sportigazgatója. A Bild szerint a 28 esztendős német válogatott távozása nem esélytelen, ugyanis Podolski ebben a szezonban eddig csak a cserepadon kap helyet, az utolsó percekben cserélte csak be őt Arséne Wenger, ezzel a szereppel pedig Poldi nem elégedett.
„Mindig vannak érdeklődők, erre nem én vagyok befolyással, de ezeket egyféle értékbecslésnek találom. Ami biztos, hogy szerződésem van az Arsenállal. Nincsen semmiféle ok, hogy elhagyjam a csapatot, de a futballban minden elképzelhető. Eddig semmi nem történt.” – így Podolski a már említett német lapnak.
De ki tudja fizetni a Schalke a 111-szeres válogatott árát? Abban az esetben igen, hogyha a Bajnokok Ligája főtáblájára jutnának, ez 20 millió eurót jelentene, de ha Kyiriakos Papadopoulos távozik, akkor is rendelkezésre állna a szükséges összeg.
Kostyál Balázs