A negyedik fordulót két, eddig veretlen, és egyaránt hát-hát ponttal rendelkező együttes összecsapása nyitotta meg. A háromszorosan bajnoki címvédő Ajax, a Marco van Basten vezette Heerenveenhez látogatott, a három pont megszerzésének reményében.
Igazi skandináv góleső volt a találkozón. Bár ennyire talán ne szaladjunk előre. A mérkőzés esélyese egyértelműen a bajnok Ajax volt, igaz a Heerenveent, a jó szezonkezdete miatt egyáltalán nem szabadott leírni. Érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy U21-es válogatottunk kiválósága, a szép jövő elé néző Otigba Kenny (a képen, balról a második) újfent a kezdőcsapat tagja volt, a hazaiak színeiben. Bár ez a találkozó nem róla, és védőtársainak jó munkájáról szólt, hanem a két együttes északról jövő légiósainak teljesítményéről.
Az Ajax alig negyedóra után már zsebében érezhette a győzelmet, ugyanis a 17. percben az izlandi Kolbeinn Sigthórsson máris kétgólosra növelte az amszterdami előnyt, amit a finn Niklas Moisander alapozott meg. Azonban az első 45 perc végére a Heerenveen képes volt megfordítani az állást. A „Szupercsíkosok” előbb a Celtic által hajszolt izlandi, Alfred Finnbogason duplájával egalizáltak, majd a norvég Magnus Eikrem góljával már vezettek is.
A második játékrészben már csak egy gól esett. Ezt, a hátrányban lévő Ajax szerezte, a dán Christian Eriksen révén. Érdekesség, hogy a találkozó egészén nagyjából 30-70 volt a százalékban kifejezett labdabirtoklási arány, ám ez a helyzetek arányában nem mutatkozott meg. A 3-3-as végeredménnyel természetesen a Heerenveen lehet elégedettebb, míg az Ajax aggódhat a riválisok esetleges későbbi pontszerzései miatt.
Heerenveen – Ajax 3-3
Gólszerzők: Finnbogason (23., 32. perc), Eikrem (44.), illetve Moisander (13.), Sigthórsson (17.), Eriksen (65.)
A 4. forduló szombati mérkőzései:
NEC Nijmegen – RKC Waalwijk 18:45
Katasztrofálisan kezdte az idényt a NEC, amely Babos Gábor távozása óta sorra szedi be a nagyobbnál nagyobb zakókat. A Waalwijk együttese az első három körben eddig mindenből egyet gyűjtött be: győzelemből, vereségből, döntetlenből. Miből lesz holnaptól kettő?
Heracles Almelo – PSV Eindhoven 19:45
Az éllovas PSV idén is nagy álmokat kerget. A Milan elleni BL selejtezős 1-1 reményekkel kecsegtet Európában, míg az eddigi hibátlan bajnoki mérleg valóban megrémítheti a soros ellenfél, vagyis a Heracles játékosait.
ADO Den Haag – Roda JC 19:45
Németh Krisztián reméljük most is szerepet kap valahogy a Rodában, ha máshogy nem, akkor csereként. A magyar csatár eddig egy találatnál jár idén az Eredivisieben, ám Hágában reméljük, tovább javítja statisztikáját.
PEC Zwolle – Cambuur 20:45
A PSV-n kívül még egy hibátlan csapat van a tabellán. Ez pedig nem más, mint a másodéves PEC. Ha a zwollei egylet még néhány fordulón át hasonlóan serényen gyűjtögeti a pontokat, nagyon hamar hátradőlhet, hiszen a szezon előtt nem volt más a céljuk, mint a túlélés. Az ellenfél az újonc Cambuur lesz, amely legutóbb már begyűjtötte első győzelmét is, mégpedig nagyon is könnyen, a Groningen ellen.
Balogh József