Távozik a Hamburg védője
A Hamburger SV együttesénél komoly problémák adódnak ebben a szezonban, nem csak az eredmények, hanem a játékosok kapcsán is, most egyel kevesebb lett.
Az osztrák rosszfiú, Paul Scharner tavaly írt alá Hamburgba, ahol azonban nem tudta megvetni a lábát. A 33 esztendős középső védő ingyen érkezett észak-németországba, de a Bundesligában mindössze 49 percet játszott. Ennek az adatnak a fényében nem csoda tehát, hogy felbontotta szerződését a HSV.
„Köztem és a HSV között minden le van tisztázva. Tudvalévő, hogy az ember mindig kétszer találkozik az életben, ezért örülök, hogy fair megoldást találtunk a problémára. Minden jót és sok sikert kívánok a HSV-nak a jövőben.” – mondta Scharner.
A korábbi osztrák válogatott karrierje jelentős részét Angliában töltötte, hosszú éveken át futballozott a West Bromwich Albion csapatánál, de a Wigan Athletic trikóját is évekig hordta – utóbbival FA Kupát nyert az előző év végén, amikor kölcsönben tartzókodott a Szigetországban.
Scharner szerződése eredetileg 2014 nyaráig szólt, ezt bontották egy kis huzavonát követően fel. A 40-szeres válogatott jövője kérdéses, több német csapat is érdeklődik felőle hírek szerint, többek között az FC Augsburg és a VfL Wolfsburg, Angliából pedig a Hull City az, akivel összeboronálták a szabadúszó védőt.
Kostyál Balázs