A Sky Sports News HD arról számolt be vasárnap, hogy a Freiburg leigazolta a Viktoria Plzeň futballistáját, Vladimír Daridát.
A 23 éves középső középpályást – aki eddig tizennégy alkalommal húzhatta magára a cseh nemzeti csapat mezét, legutóbb épp Magyarország ellen – már napok óta összeboronálják a Freiburggal, ám az átigazolás tényét egyelőre nem erősítette meg a német klub szóvivője.
Darida ebben a szezonban eddig tizenegy alkalommal jutott szóhoz és három gól mellett öt gólpassz került a neve mellé.
A jobblábas játékos – akinek piaci értéke 7,5 millió euró körül mozog – eddig csak a plzeňiek csapatát erősítette, ám most úgy tűnik, kipróbálhatja magát a Bundesligában is.
Szerző: Budai Levente