Német válogatottat igazol a Schalke
Az FC Schalke 04 együttesében folytatja a Hamburger SV kiszortírozott futballistája, Dennis Aogo.
A Hamburger SV együttese még a múlt héten adott szabadnapot játékosainak, hogy gondolkodjanak el azon, miért nem jönnek az eredmények. A rendelkezésre álló időt Dennis Aogo arra használta, hogy Mallorca városában bulizott. Erről természetesen informálódott a HSV, így a német válogatott játékos kizárták az első keretből. A 26 esztendős balszélső azonban hamar új kenyéradót talált, az FC Schalke 04 együtteséhez ír alá.
„Egy nagyon sokoldalú játékos, aki nekünk most rendkívül nagy segítség lesz.„ – mondta Horst Heldt, a gelsenkircheniek sportigazgatója.
A Királykékek az új szerzeményt hivatalosan még nem mutatották be, a klub weboldalán azonban már közlik, hogy Aogo orvosi vizsgálaton jár, amely után a hivatalos procedúrákon is túl fognak esni. A 12-szeres német válogatott futballista eleinte csak kölcsönben szerepel Gelsenkirchenben, az egy évre szóló kontraktus azonban tartalmaz vásárlási opciót a Schalke számára, amennyiben elégedettek a futballista teljesítményével.
Aogo egyébként már 2008 nyara óta szolgálta a Hamburg együttesét, előtte az SC Freiburg alakulatába pallérozódott. A 26 esztendős játékos, aki balhátvédet, balszélsőt, valamint védekező középpályást is képes játszani már nagy tapasztalattal rendelkezik a Bundesligában, 148 német bajnokin lépett eddig pályára.
Kostyál Balázs