Az előző szezon során jól játszott, ezt a szezont is hasonlóan jó produkcióval kezde, így nem a véletlen műve, hogy új szerződést kínált neki az SC Freiburg.
Egyik legfontosabb játékosával sikerült új kontraktust kötnie az SC Freiburg együttesének. A 23 esztendős Jonathan Schmid az előző idényben is meghatározó tagja volt az akkor meglepetésre Europa Liga helyet elcsípő alakulatnak, nyáron többen bejelentkeztek érte, de ő maradt. A francia játékos az előző négy forduló során végig a pályán volt, három asszisztott osztott ki társainak.
„Nagyon boldogok vagyunk, hogy Jonny úgy döntött, továbbra is a Freiburgban akar játszani. Mint játékos ebből a régióból, aki a futball-iskolában végzett egy meghatározó játékossá küzdötte fel magát a legjobbak között.” – mondta Klemens Hartenbach, a Freiburg sportigazgatója.
Schmid Straßburg városában látta meg a napvilágot, anyja francia édesapja pedig osztrák. A technikás jobbszélső már 2008-óta tagja a Freiburgnak, eddig 60 Bundesliga találkozón lépett pályára.
A Freiburg érdekes módon nem adott semmiféle információt arról, hogy milyen időtartamú Schmid új kontraktusa, aki örömmel fogadta, hogy hosszú távon terveznek vele. „Boldog vagyok, hogy hosszan ebben a térségben fogok maradni. Fontos a hazám közelsége, de mindenek előtt a remek csapat és az esély arra, hogy a nemzetközi porondon is pályára lépünk.” – így Schmid.
Kostyál Balázs