A Bundesliga hetedik fordulója következik, amelynek első párharca sok érdekességgel kecsegtet, a Bayern München korábbi hőse ellen játszik a sőr mámorában.
FC Augsburg – Borussia Mönchengladbach
Az eddigi körök egyik nagy meglepetése az Augsburg szereplése. Markus Weinzierl edző csapata az előző idényben csak egy remek hajrának köszönhetően maradt benn, a formájukat átmentették erre a szezonra. A kiscsapat három győzelemmel és ugyanennyi vereséggel a nyolcadik helyről várja az ötödik Mönchengladbachot. A vendégek mérlege azonos, a Csikók megnyerték összes találkozójukat a Borussia Parkban, idegenben azonban még nem szereztek három pontot. Az Augsburg stadionjában azonban nem lesz könnyű dolguk, hiszen az FCA az elmúlt hat hazai találkozójából ötöt megnyert. A forduló legkiegyenlítettebb párharca ez, két csapat, amely jó formában van, eddig túlteljesítik az elvárásokat, így különösebb nyomás nélkül nyithatják meg a hetedik fordulót.
Várható kezdőcsapatok a Bundesliga.de szerint:
Augsburg: Manninger – Verhaegh, Callsen-Bracker, Klavan, Ostrzolek – Baier – Hahn, Morávek, Altintop, Werner – Mölders
Gladbach: ter Stegen – Jantschke, Stranzl, Domínguez, Wendt – Herrmann, Nordveit, Kramer, Arango – Kruse, Raffael
FC Bayern München – VfL Wolfsburg
Mario Mandzukic korábbi csapata és válogatottbeli csapattársa ellen játszik, ugyanezt elmondhatja magáról Ivica Olic is. A két horvát csatár egyaránt jó formának örvend. A Bayernnél ráadásul szépen lassan érkeznek vissza sérülésből a játékosok, Bastian Schweinsteiger ismét a kezdőcsapat tagja, míg Mario Götze nevezése is valószínűsíthető. De feladata is a hazaiaknak jó találkozót játszani, hiszen az Oktoberfest miatt még nagyobb figyelem övezi a csapatot. Az ellenfél a Wolfsburg személyében ilyen szempontból kapóra jön, hiszen már nyolc Bundesliga találkozón nem veszített zsinórban a Farkasok ellen a bőrgatyás müncheni alakulat. Ami még a játékosok minőségbeli diffeneciája mellett bajor irányba dönti a mérleg nyelvét, hogy a Wolfsburg idén még nem nyert idegenben bajnokit, ez nem valószínű, hogy a teltházas Allianz Arenában fog megszakadni. A két horvát mellett még Luiz Gustavo személye is pikatériát hoz a találkozóba, a brazil középpályás a nyáron váltott a zöld trikóra. A sörünnep miatt hajtós Bayern játékra lehet számítani, ebből adódóan nincs sok remény arra, hogy a Wolfsburg meglepetést okozzon.
Várható kezdőcsapatok a Bundesliga.de szerint:
Bayern: Neuer – Rafinha, Dante, Boateng, Alaba – Lahm – Robben, Müller, Schweinsteiger, Ribéry – Mandzukic
Wolfsburg: Benaglio – Träsch, Naldo, Knoche, Rodríguez – Gustavo, Polák – Perisic, Diego, Schäfer – Olic
Érdekes lehet még a Frankfurt és a Hamburg meccse, ahol két olyan együttes találkozik, akik eddig nem játszottak valami meggygőzően a Bundesligában. A HSV kispadján viszont bemutatkozik Bert van Marwijk, amely lendületet adhat az észak-németeknek. Vasárnap a szenvedősen játszó Werder a győzelem nélküli Nürnberget fogadja, a forduló zárómékőzésén pedig a Stuttgart látogat az utolsó, egy pontos Braunschweig otthonába.
Bundesliga 7.forduló:
Péntek:
20:30; FC Augsburg – Borussia Mönchengladbach/ Eurosport2
Szombat:
15:30; FC Bayern München – VfL Wolfsburg/ Eurosport2
Borussia Dortmund – SC Freiburg
Bayer 04 Leverkusen – Hannover 96
TSG 1889 Hoffenheim – FC Schalke 04
Hertha BSC – FSV Mainz 05
18:30; Eintracht Frankfurt – Hamburger SV/ Eurosport2
Vasárnap:
15:30; SV Werder Bremen – 1.FC Nürnberg/ Eurosport2
17:30; Eintracht Braunschweig – VfB Stuttgart/ Eurosport2
Viel Spaß!
Kostyál Balázs