Az Augsburg otthonában sokáig úgy tűnt, vendéggyőzelem születik, ám a végjátékban megszerezte élete első Bundesliga-találatát Arkadiusz Milik, ami azt jelentette, hogy 2-2-es döntetlennel zárult az Augsburg és a Borussia Mönchengladbach találkozója.
A mérkőzés elején mindkét kapu előtt kialakult néhány veszélyes helyzet, ám egy kiváló indítás után mégis az augsburgi André Hahn lőtte ki a hosszú sarkot, 1-0.
A folytatásban igyekezte mielőbb rendezni a sorait a ’Gladbach, ami olyannyira jól sikerült, hogy hat perccel a bekapott gól után már egyenlített is Max Kruse jóvoltából – az immár német válogatott futballista jó helyzetben, a tizenhatos vonalánál, szemben a kapuval kapta meg a labdát, majd egy remek cselt követően értékesítette a lehetőséget, 1-1.
A második játékrész összességében talán valamivel alacsonyabb tempóban zajlott, mint az első negyvenöt perc, ám ez a gólok számát illetően nem látszott meg: a 72. percben ugyanis Banimir Hrgota pattintott lövésével szemben esélye sem volt a hárításra Alexander Manninger kapusnak, 2-1. Amikor pedig már mindenki azt hitte, hogy sikerült idegenben győzelmet aratnia a Borussia Mönchengladbach gárdájának, jött Arkadiusz Milik és a házigazda 19 éves lengyel válogatott támadója a kapu torkából bizonyult eredményesnek, ezzel otthon tartva legalább az egy pontot, 2-2.
Augsburg – Borussia Mönchengladbach: 2-2 (1-1). Gólszerzők: Hahn (27.), Milik (88.), ill. Kruse (33.), Hrgota (72.).
Szerző: Budai Levente