Visszatérhet szülőhazájába a Hamburg angol védője
Michael Mancienne iránt sajtóhírek szerint érdeklődik a Fulham és a Crystal Palace is, így a londoni születésű, de a Seychelles-szigetekről származó középhátvéd visszatérhet Angliába.
Bár Mancienne ebben a szezonban még nem húzhatta magára tétmeccsen a kikötővárosiak mezét, korábban alapembere volt a gárdának, s a 25 esztendős labdarúgó a játéklehetőség hiánya miatt könnyen lehet, hogy hamarosan új kenyéradó után néz – az egyaránt angol élvonalbeli kérők talán megfelelő kihívást jelentenek a korábbi angol utánpótlás-válogatott játékos számára.
A jobblábas hátvéd egyébként 1995-2011 között a Chelsea kötelékéhez tartozott ugyan, a felnőttek között azonban mindössze négy alkalommal jutott szóhoz, mellette azonban kölcsönben szerepelt a QPR-ben és a Wolverhamptonban is, mielőtt 2011-ben áthelyezte a székhelyét Hamburgba.
Szerző: Budai Levente