Site icon Fociclub

Női foci: Barca siker a városi rangadón!

Városi rangadót rendeztek a spanyol női bajnokságban, a hétvégén. Az Espanyol fogadta, a kétszeres bajnok Barcelonát. A mérkőzés esélyese, a gránátvörös-kék hölgykoszorú volt,...

Városi rangadót rendeztek a spanyol női bajnokságban, a hétvégén. Az Espanyol fogadta, a kétszeres bajnok Barcelonát. A mérkőzés esélyese, a gránátvörös-kék hölgykoszorú volt, lévén ők a bajnoki cím védői, és legnagyobb várományosai most is.

A nők mezőnyében is csúcsklubbá érett Barcelona a harmadik bajnoki címére hajt, a Liga de Futból Feminoban, amelyre minden esélye meg van. A csapat játékosai között megtalálható a spanyol válogatott gerince (akárcsak a fiúknál), és az eddigi négy fordulót, négy győzelemmel abszolválták.

Legutóbb, mint a bevezetőben is megírtuk, 3-0-val páholták el, az Espanyolt, amivel városi riválisukat, a tizenhat csapatos mezőny legutolsó helyére küldték. A kék-fehérek, az Oviedoval egyetemben továbbra is nyeretlenek.

A tabella második helyén a Rayo Valelcano áll, míg a két rekordbajnok, négy-négy bajnoki címével, a Levante, és az Athletic Bilbao a harmadik, illetve a negyedik.

A Barca hölgyek számára egyre közeledik a Bajnokok Ligája megmérettetés is, amikor a dán Bröndby elleni párharc során szeretnének bejutni a legjobb 16 közé.

Balogh József

Exit mobile version