BuLi: Nyertek az élcsapatok, előnyt adott el a Schalke
A Bundesliga hetedik fordulójának szombati programmjában sima győzelmet aratott a Leverkusen és a Dortmund is, a Bayern is így tett, de nagy küzdelem után.
A Bayern München a Wolfsburgot fogadta a sör mámorában. Az Oktoberfest idejében lejátszott találkozón a vendégek kerültek először nagy helyzetbe, Luiz Gustavo fejesét azonban hárította Manuel Neuer. Az első játékrészben nem esett gól, majd a térfélcsere után betalált a Bayern. A frissen becserélt Xherdan Shaqiritől indult az akció, amelynek végén Thomas Müller talált be.
A Schalke kezdőjében ezúttal nem kapott helyezet Szalai Ádám, de a Királykékek azonban igen gólgazdag félidőt produkáltak. Az első szűk negyed órában már két góllal mentek, majd szépítettek a hazaiak, de a félidő előtt még betalált a Schalke. A Hoffenheim a második félidőben megemberelte magát, először büntetőből szépítettek, majd a döntetlen is összejött.
Az élmezőnyben található Dortmund-Leverkusen duó egyaránt magabiztos győzelmet aratott. A BVB a Signal Iduna Parkban brillírozott az SC Freiburg ellen – a vendégek egy félidőt emberhátrányban játszottak. A találkozó hőse Marco Reus és Robert Lewandowski, mindketten duplázni tudtak. A kegyemeldöfést a másik lengyel légiós adta A Leverkusen a Hannover együttesét fogadta, már az első félidőben eldöntötte a lényegi kérdéseket két góllal.
Így a Dortmund és a Bayern maradt az élen, egyaránt 19 egységgel, mögöttük szorosan a Leverkusen, 18 ponttal található.
Bundesliga, 7.forduló, szombat:
FC Bayern München – VfL Wolfsburg: 1-0
Gólszerzők: Müller 63.
Borussia Dortmund – SC Freiburg: 5-0
Gólszerzők: Reus 35. 45. (büntető) Lewandowski 58. 70. Kuba 79.
Kiállítva: Diagné 45. (Freiburg)
Hertha BSC – FSV Mainz 05: 3-1
Gólszerzők: Allagui 48. 73. Ben Hatira 74. ill. Müller 8.
TSG 1889 Hoffenheim – FC Schalke 04: 3-3
Gólszerzők: Modeste 16. Firmino 48. (büntető) Ábraham 61. ill. Boateng 3. Matip 13. Höger 40.
Bayer 04 Leverkusen – Hannover 96: 2-0
Gólszerzők: Rolfes 23. Sam 37.
A pénteki nyitótalálkozón az FC Augsburg 2-2-es döntetlent játszott a Borussia Mönchengladbach ellen.
Kostyál Balázs
BuLi: Döntetlennel debütált van Marwijk | FociClub
2013 szeptember 28. @ 20:24
[…] A forduló további eredményeit itt olvashatják. […]