A Bundesliga 8. fordulójának nyitómérkőzésén a negyedik fogadta az ötödiket, azaz a Hannover otthonában volt jelenése a fővárosiaknak.
A Hannover és a Hertha is hasonló teljesítményt nyújt ebben a szezonban, ennek ellenére a találkozó esélyese a hazai csapat volt. A Hannover dominálta is ennek megfelelően az első félidőt. A hazai együttesnek a vezetés is összejött, a találat Christian Schulz nevéhez fűződik.
A második játékrészt már a vendégek uralták, de nem jutottak sokszor helyzetbe, valamint a szerencse sem állt melléjük, Änis Ben-Hatira lövése ugyanis a lécen csattant. A labda valamivel többet volt a berlinieknél, a Hannover a kapujukra nem volt igazán veszélyes. A hajrában Adrián Ramos előtt adódott egy komoly gólhelyzet, amely kihasználatlan maradt. A sok munkának végül meglett az eredménye, sikerült kiegyenlítenie a vendégeknek a brazil Ronny révén.
Bundesliga 8. forduló, péntek:
Hannover 96 – Hertha BSC: 1-1
Gólszerzők: Schulz 23. ill. Ronny 81.
Kostyál Balázs