Lehullt a lepel! Mint már akkor is sok futballrajongónak feltűnt, a 2006-os Világbajnokság döntőjének játékvezetője, Horacio Elizondo nem volt túl őszinte, azokban az emlékezetes pillanatokban. A minap fényderült rá, hogy bizony maga a bíró sem volt tisztában a helyzettel, hogy tulajdonképpen miként, és hogyan került a földre, a siralmasan jajveszékelő Marco Materazzi. Elinzondo saját beismerése szerint, csak a negyedik játékvezető segítségével tudta FELTÉTELEZNI, hogy mi történhetett, amit természetesen a megfelelő módon kellett jutalmaznia: piroslapot adott Zinedine Zidane-nak. A többség persze azóta is sajnálja, hogy így ért véget, egy zseniális pályafutás. De azért kösz, az őszinteségét spori!
És ha már témánál vagyunk, egy kis nosztalgia sosem árt, íme a 2006-os VB döntő felejthetetlen pillanatai: