A Sport televízió Harmadik Félidő című műsorában sorsolták ki a negyeddöntőben esedékes párharcokat.
A műsor két vendége közül a diósgyőri Nikházi Márk a Nyíregyházával futott volna össze, míg Lázár Bence a Debrecent és a Győrt kerülte volna el. Nos, a miskolciak nem a nyírségi együttes ellen lépnek majd pályára, hanem Pápára utaznak, míg az újpestiek a Pécs ellen játszhatnak az elődöntőbe kerülésért. A keleti rangadót így is megrendezik, igaz Nyíregyházára a Debrecen látogat. A bajnoki címvédő Győr az MTK-val vív párbajt az elődöntőért.
A párosítások:
2014. március 12.
Nyíregyháza – Debrecen
MTK – Győr
Pécs – Újpest
Pápa – Diósgyőr
2014. március 26.
Debrecen – Nyíregyháza
Győr – MTK
Újpest – Pécs
Diósgyőr – Pápa
Gavalovits Sándor