Kaposvár: „Szégyenkezem a teljesítményünk miatt.” – Illés János
Megtartotta évadzáró bankettjét a Rákóczi. A sereghajtónál érthetően nem volt emelkedett hangulat. Illés János ügyvezető röviden értékelte a mögöttünk hagyott félévet, de szakmai kérdésekben nem nyilatkozott.

A gyenge teljesítmény – 9 ponttal sereghajtó a Kaposvár – után sem vetődött még fel Prukner László esetleges menesztése, azonban az igazolások, amik korábban bejöttek, ezúttal csődöt mondtak. Négy meghatározó játékos hagyta el a somogyiakat nyáron, a helyükre érkezők kilógtak a sorból. Negatív irányba. Az ügyvezető szavait többféleképp is lehet értelmezni: „Szakmai értékelésbe nem bocsátkoztam, elhamarkodottan nem mondok véleményt, azt azért közöltem a játékosokkal, hogy a teljesítményük miatt rettentően szégyellem magam. Én vagyok a labdarúgóklub vezetője, engem is terhel a felelősség a gyenge őszi eredményekért.”
Az edzőkérdéssel kapcsolatban nem bocsátkozott találgatásba, hiszen Prukner László csak a héten adja le szakmai beszámolóját. Annyi biztos, hogy január 6-án kezdődik a tavaszi idényre való felkészülés. Hogy Pruknerrel vagy nélküle, az még kérdéses: „Az edző munkájáról nem egy személyben döntök, edzőváltásról sem beszélnék, majd a klubvezetőség tanácskozását követően nyilatkozom. Elöljáróban annyit, hogy a télen egyetlen játékosunknak sem jár le a szerződése, de biztosan lesz változás a keretben. Az igazolásokról és a távozó labdarúgókról azonban szintén nem magam döntök.”
Gavalovits Sándor