Debrecen: Nagy változások a közeljövőben
Szurkolói ankéttal zárták a 2013-as esztendőt a Lokinál. A szurkoló tájékoztatón szó esett a regisztrációról, a keret átalakításáról valamint az épülő Nagyerdei Stadionban bevezetendő jegyárakról is.
A Deprecen Plázában megtartott szurkolói összejövetelen Szima Gábor többek között az utóbbi tíz esztendő sikereiről beszélt: „Nagyon büszke vagyok a csapatra, és az utolsó tíz év eredményeire, mely alatt a klub az anyagi és infrastrukturális lehetőségekhez képest maximálisan teljesített. Bár nem egyértelmű cél a bajnoki cím, de mindent meg fogunk tenni, hogy megőrizzük az első helyet, és az új stadionban ünnepeljünk ismét aranyérmet.” A kerettel kapcsolatban kijelentette, hogy új igazolások nem valószínűek, miután jelenleg nincs meg az anyagi fedezete. A klubvezető hozzátette, korlátozzák a DVSC keretében szerepet kapó légiósok számát. Első blikkben 8 főben, ezzel szeretnék felhozni a Debreceni Labdarúgó Akadémia fiataljai jussanak minél több lehetőséghez.
A vezetőedző, Kondás Elemér a gólkülönbség igazolja, hogy kiegyensúlyozott a csapat. Ugyanakkor szóba került, hogy a klub két legendájának, Dombi Tibornak és Bernáth Csabának új szerződést kínálnak.
A jegyárakkal kapcsolatban Szima kijelentette, hogy az új arénában mintegy 20 százalékos áremelkedéssel számíthatnak a jelenlegihez képest. Cél ugyanakkor elérni a 12 ezres átlagnézőszámot.

A drukkerek ugyanakkor kérték Szima Gábort, hogy a regisztrációval kapcsolatban járjon közben az MLSZ-nél. Nos, a szövetség kedden közleményben reagált.
Sipos Jenő, a nemrég kinevezett szövetségi szóvivő megfogalmazása szerint minden felelős klubvezetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy a név szerinti beléptetést nem az MLSZ, hanem a hatályos jogszabály írja elő a stadionok rendjének biztosítása érdekében. – olvasható a cívishír.hu portálon. A közelményben továbbá kifejti, a klub feladata és felelőssége e jogszabály alapján, hogy a stadionokba látogatók érdekében hozott törvényt, a nézők személyre szóló beléptetését olyan módon hajtsa végre, hogy azt a mérkőzésre járók szinte észre se vegyék.
Az MLSZ szerint a kluboktól elvárható, hogy tisztességes és jogkövető magatartást tanúsítsanak, hogy a jegy vásárlója mindenből csak annyit érezzen, a korábbiaknál kulturáltabb és mindenki számára biztonságos körülmények között szurkolhat.
„A nézők megfelelő kiszolgálása a klub és a szövetség közös érdeke.” – zár a közlemény.
Gavalovits Sándor