Debrecen: Kevés lehetőséghez jut, így távozhat a montenegrói kapus
Hat esztendeje igazolt a Lokihoz Vukasin Poleksic, akivel megjárta a Bajnokok Ligáját és az Európa Ligát is a Debrecen. Igaz, utóbbi sorozatban eltiltása miatt nem léphetett pályára a rutinos hálóőr. Az utóbbi hónapokban elvétve kapott szerepet, persze sérülés is hátráltatta Poleksicset.

Poleksic 2006-ban érkezett hazánkba, az akkor még élvonalban szereplő Tatabányához, ahol két szezonon át kitűnő teljesítményére felfigyelt a Debrecen, és 2008 nyarán leigazolta. Tatabányán és Debrecenben összesen 117 bajnokin lépett pályára, egy gólt szerzett. Az elmúlt három évben kisebb kálvárián ment keresztül, miután 2010-ben az UEFA két esztendőre eltiltotta, mert nem tett eleget jelentési kötelezettségének az egyik Bajnokok Ligája mérkőzés előtt. A kapust a Lyon elleni BL csoportmeccs előtt keresték meg ismeretlenek, hogy vegyen részt a találkozó befolyásolásban. Eltiltása letelte után már csak három bajnokin állhatott a DVSC kapujában, mert Verpecz István, majd Nenad Novakovic is elé került a sorban, igaz a Magyar Kupa és Ligakupa meccseken továbbra is szerepelhetett.
A montenegrói válogatott szempontjából is fontos, hogy játékban legyen, hiszen 2007-es debütálása óta 25 alkalommal hívták meg a nemzeti csapathoz. Az sem mellékes, hogy a Debrecen tervei szerint csökken a légiósok száma a keretben, ez pedig a kapust is érintheti.
Vukasin Poleksic nem feltétlenül hagyná el Magyarországot, és legszívesebben a fővárosban futballozna. A Ferencváros és az Újpest is kapust keres, ám a Fradi nem a montenegrói játékosban gondolkodik elsősorban, az Újpest ellenben lehet potenciális célállomás, miután Nebojsa Vignjeviccsel jól ismerik egymást.
Gavalovits Sándor