A közvetlen élmezőny nyomában loholnak a „Farkasok”, miután könnyedén győzték le a szebb napokat is látott Stuttgart együttesét a Bundesliga 16. fordulójában.
Egy mérkőzés maradt estére a Bundesliga 16. fordulójának szombati játéknapján. A tabellán ötödik Wolfsburg a feltörekvő Stuttgarttal csapott össze, és végül sikerült otthon tartania a három pontot. Nem kezdődött valami nagy iramban a találkozó, de így is alakultak ki kisebb-nagyobb helyzetek, azonban gól csak a félidő hajrájához közeledve esett. Rodriguez érkezett a legjobb ütemben a kapu elé Diego beadására, és a szünetben vezetett a zöld-fehér brigád. A második félidőben cserékkel próbált frissíteni a vendégcsapat, ám az újabb gólt Diego révén a hazaiak szerezték. A brazil karmester Naldo remek meglátása után talált be, emellett végig jól mozgatta társait, mert bár a svábok négy perccel később visszajöttek a meccsbe Werner góljával, a hajrára újfent kétgólos előnyre tettek szert a „farkasok”. Perisic váltotta Diegot a hetvenkettedik percben, majd hat perccel később bevitte a döntő találatot, miután remek labdát kapott Luiz Gustavotól.
A Wolfsburg sorozatban nyolcadik bajnokiján maradt veretlen, míg a Stuttgart hullámvasutazik a középmezőnyben.
VfL Wolfsburg – VfB Stuttgart 3-1 (1-0)
g.: Rodriguez (38.), Diego (53.), Perisic (78.) ill.: Werner (57.)
Gavalovits Sándor