Újpest: Nagytakarítás lehet a csapatnál
Korábban megírtuk, hogy Vermes Krisztián biztosan távozik a lila-fehérektől, ugyanakkor friss hír, hogy további játékosok, akár kulcsemberek hagyhatják el a IV. kerületi együttest. A tulajdonos, Roderick Duchatelet a klub honlapjának nyilatkozott a tervekről és célkitűzésekről.

Nem elégedett az Újpest jelenlegi helyezésével a belga tulajdonos, aki télen több kulcsembert is elküldhet. A nyáron Grégory Christ és Szélesi Zoltán került partvonalon kívülre, míg az elmúlt napokban Vermes Krisztiánnal is közölte, hogy nem számít a továbbiakban szolgálataira. A Nemzeti Sport információi szerint a csapatkapitányt követheti Balajcza Szabolcs, Kabát Péter és Litauszki Róbert is. Erre reagálva csupán Vermes helyzetét tette egyértelművé Duchatelet: „Csupán annyi igaz, hogy Vermes Krisztiánnal valóban nem számolunk a jövőben, sajnos az ő teljesítményével nem voltam elégedett. A többiek ellenben maradnak, ugyanakkor nyáron lejáró szerződésük meghosszabbításának ügyére csak márciusban térünk vissza. Hogy mit tennék, ha időközben bejelentkeznének értük? A futballban mindenki eladó!”
„Jobb helyre vártam a csapatot.”
A tulajdonos az ujpestfc.hu-nak adott nyilatkozatából kiderül, hogy abszolút nem elégedett a csapat teljesítményével. „A bajnokságban azért ennél jobb helyre vártam az együttest, szóval nem mondanám, hogy boldog vagyok. Annak viszont nagyon örülök, hogy a kupában versenyben vagyunk, szeretném azt hinni, hogy a csapat képes lesz megnyerni a sorozatot. Mindig az a cél, hogy Európában szerepelhessünk, erre pedig a Magyar Kupán keresztül most is megvan még a lehetőség.”
Az új szerzemények nagy részéről elégedetten nyilatkozott a vezető: „Általánosságban igen, de persze nem mindenkivel egyformán. Jobban sikerültek az igazolások, mint tavaly nyáron, de néhány játékosnál még várni kell egy kicsit, hogy megmutassák, milyen minőséget képviselnek igazán.”
Távozók és kiszemeltek

Duchatelet nem köntörfalazott, amikor a távozókról faggatták. Kiemelte, hogy minimum három minőségi labdarúgó megszerzését tervezik januárban: „Minden csapatrészbe szeretnénk igazolni, szóval három minőségi játékos leigazolását mindenképpen tervezzük. Felvettük a kapcsolatot olyan magyar játékosokkal is, akiket nyáron nem sikerült szerződtetnünk, bízom benne, hogy most több sikerrel járunk. Persze külföldön is folyamatosan keressük az erősítést jelentő játékosokat. Azon dolgozunk, hogy a kiszemelt igazolások minél hamarabb csatlakozzanak a kerethez. Balajcza Szabolcs, Litauszki Róbert és Kabát Péter szerintem jó teljesítményt nyújtott ősszel, nyáron viszont lejárt a kontraktusuk. Velük megbeszéltük, hogy tavasszal visszatérünk a szerződésekre, szerintem ez nem kirívó eset máshol sem. Az viszont igaz, hogy Vermes Krisztián élő szerződése ellenére is elhagyhatja a klubot.” Az ellenben biztos, hogy Simon Ligot és Pierre-Yves Ngawa kölcsönben maradhatnak a klubnál.
A kiszemeltekkel kapcsolatban az biztos információ, hogy a nyáron is csábított négy futballista jelenlegi egyesületének újfent ajánlatot tesz a belga. A nyáron Nikola Mitrovic visszatérése mellett téma volt Radó András Haladástól, Gyurcsó Ádám Videotontól való megszerzése is, de egyik üzletből sem lett semmi. Közben Mitrovic a Paulo Sousa vezette Maccabi Tel-Avivba igazolt, így az ő esetében nem érdemes merész álmokat dédelgetni. Gyurcsó Ádám korábban stabil kezdő volt a Videotonban, ám az elmúlt időszakban kikerült a csapatból, és leginkább csak csereként számolt vele José Gomes, így reális esélye lehet Újpestre csábítani. Radó Andráshoz viszont ragaszkodik a Haladás, illetve a szombathelyi futballista iránt külföldről is van érdeklődés. A negyedik nyári kiszemelt az a Leandro Martínez, aki jelenleg Győrben játszik, de a hírek szerint nem érzi jól magát a zöld-fehéreknél, ezért vele kapcsolatban is lehet beszélni esetleges klubváltásról. Ide tartozik még Torghelle Sándor is, aki jelenleg klub nélküli, és több együttes mellett az Újpest is megkereste.
Gavalovits Sándor