Kapus nélkül maradhat a Győri ETO
Lapinformációk szerint Lubos Kamenár távozhat, miután több külföldi együttes figyelmét felkeltette. Szasa Sztevanovics pedig már a télen visszavonul. Horváth Ferencet csütörtök délután mutatják be.

A Kisalföld internetes kiadásában olvasható, miszerint kapuskérdés merült fel a Győrnél. A szlovák Lubos Kamenár iránt több külföldi klub is érdeklődik őszi jó teljesítménye okán. Laczkó Mihály, a labdarúgó menedzsere elmondta, egy spanyol gárda is képben van a kétszeres válogatott hálóőrrel kapcsolatosan. Igaz, a spanyol kérő érdeklődésnél tovább nem jutott, a hírek szerint ugyanis amióta megtudták a kapus árát, nem jelentkeztek. A transfermarkt.de szerint 400 ezer euróra tehető Kamenár értéke. A győriek által kért összeg nem került nyilvánosságra.
A portál úgy tudja, a klub ikonjává váló Szasa Sztevanovics már ezen a télen visszavonul, így kapus nélkül maradhatnak a Rába partján. Ennek orvoslására kiszemelték Antal Botondot, a Kecskemét kapusát, aki – ha hinni lehet a híreknek – Diósgyőrbe tart.

Az új szakvezető megérkezett és aláírta kontraktusát. Horváth Ferenc csütörtökön tartja első edzését. „Január 9-én megkezdi csapatunk a felkészülést a tavaszi szezonra. A felnőtt keret első edzése előtt a klub új szervezeti felépítéséről, személyi változásairól sajtótájékoztatót tartunk, és itt mutatjuk be az NB I-es csapat új vezetőedzőjét is. A sajtótájékoztató a klubház VIP termében 13 órakor kezdődik.” – olvasható az ETO hivatalos oldalán.
Gavalovits Sándor