RESPECT: Hitzlsperger bevallotta, hogy meleg
Megjárta Angliát és Olaszországot, megnyerte a Bundesligát, több, mint 50 alkalommal lépett pályára a válogatottban. Visszavonulása után nem sokkal vallomást tett.
Thomas Hitzlsperger mindössze 31 esztendősen akasztotta az ősszel szögre a stoplist. A korábbi német válogatott utolsó klubja a VfL Wolfsburg volt, de legsikeresebb éveit a VfB Stuttgart együttesében töltötte el, ahol 2007-ben német bajnoki címet ünnepelhetett.
A ‘Die Zeit’-nak adott interjújában váratlan, és egyben tiszteletre méltó nyilatkozatott tett Hitzsperger: „Kinyílvánítom magam a homoszexualitásommal kapcsolatban, mert az ezzel kapcsolatos diskurálásokat a profi sportolók között tovább szeretném vinni.”
A közösségi oldalakon több hírportál és sportoló is tiszteletét fejezte ki, hogy Hitzlsperger vette a bátorságot és felvállalta nemi identitását. A müncheni azt mondta, hogy az elmúlt években azt vette észre, hogy inkább egy férfival élne szívesebben együtt.
„Angliában, Németországban és Olaszországban a homoszexualitás nem komoly téma, az öltözőben semmiképpen sem. Én sosem szégyeltem magam, hogy ilyen vagyok.” – folytatta Hitzlsperger.
„Bátor – és helyes. Respect, Thomas Hitzsperger! Egy fontos jel a mai időknek.” – véli Lukas Podolski (Arsenal), az egyik kommentelő így vélekedik: „Tisztelet ezért! Én egyáltalán nem találom rossznak.”
Kostyál Balázs