Távozhat a csatár, kapust keresnek Szombathelyen
Hivatalos honlapján jelentette be a Haladás, hogy Andorka Péter távozik. A támadó iránt NB II-es csapatok érdeklődnek, valamint a kapuskérdés is felmerült.

Andorka kevés lehetőséget kapott az ősszel, így nem gördít akadályt a Haladás a csatár távozása elé.
A korábban kiszemelt Németh Gábor végül mégsem igazol Szombathelyre, mivel a Vasas számít a rutinos hálóőr marad Angyalföldön. Tóth Miklós, a klub ügyvezetője így beszélt a kapuskérdésről és Andorka helyzetéről: „Németh Gábor hétfő este felhívott, elmondta, a Vasas szakmai stábja számít a játékára, sőt vélhetően a nyáron lejáró szerződését is meghosszabbítja. Egyelőre nem döntöttük el, hogy a múlt héten próbajátékon szereplő Floszmann Tamás vagy Scheilinger György közül számítunk-e valamelyikükre – rajtuk kívül ugyanis más jelöltünk is van. Jagodics Bence a Lombard Pápánál szerepel próbajátékon, NB III-as csapatunk védője az eddiginél többet szeretne futballozni, ha megfelelő ajánlat érkezik érte, elengedjük. Andorka Péterrel közölte a szakmai stáb, hogy a tavasszal sem tud a mostaninál több játéklehetőséget biztosítani számára a bajnokságban, ha úgy gondolja, kereshet magának más együttest. Andorkáért három-négy NB II-es csapat érdeklődik, ám támadónk még nem döntött, megy-e vagy marad.”
A kapusok problémája azóta vált hangsúlyossá a Haladásnál, hogy a nyáron Gőcze Gergő Pécsre igazolt, majd Mursits Roland és Rózsa Dániel is megsérült.
Gavalovits Sándor