Site icon Fociclub

Kaposvár: André Alves mégsem érkezik

A Rákóczi hivatalos honlapján jelentette be, hogy heten érkeznek, azonban nincs köztük a brazil támadó André Alves, pedig sokan kész tényként kezelték, hogy a korábbi közönségkedvenc zöld-fehérben folytatja.

A Rákóczi hivatalos honlapján jelentette be, hogy heten érkeznek, azonban nincs köztük a brazil támadó André Alves, pedig sokan kész tényként kezelték, hogy a korábbi közönségkedvenc zöld-fehérben folytatja.

Hiába minden egyezkedés, Alves mégsem szerződik korábbi csapatához – sport.hir24.hu

A játékosmozgásról Illés János ügyvezető tájékoztatta a Kaposvár hivatalos honlapját. Az már biztos, hogy Safet Jahic és Antal Botond érkezik kapusposztra. A szlovén két és fél, Antal fél évre szerződik Somogyba. Sikerült megállapodni Lebbihi Badisszal, Andrei Floreannal, Dragos Firtulescuval, Landry Mulemóval valamint a kameruni Armand Ken Ellával is.

A kapusok közül Jahic két és fél, Antal pedig fél éves szerződést kötött. Ugyancsak sikerült megállapodni a közös folytatásról a francia belső védővel, Badisszal, valamint két román játékossal, Floreannal és Firtulescuval. A 21 esztendős Andrei Florean a Bihor neveltje, az ősszel a Sageata Navodari támadójaként tizenegy mérkőzésen lépett pályára a román élvonalban. A 24 éves Dragos Firtulescu a középpályán jelenthet erősítést, és az UTA Arad gárdájától érkezik Somogyba.

A 27 éves belga Landry Mulemo balhétvédként bevethető. A korábbi utánpótlás válogatott futballista felnőttként már több alkalommal pályára lépett a kongói nemzeti együttesben. Az Ukrajnából kölcsönbe érkező kameruni Armand Ken Ellára a középpályán számíthat a szakvezetés. – olvasható a Kaposvár hivatalos honlapján.

Nem lesz ugyanakkor a klub labdarúgója André Alves, akinek legutóbbi klubjával, a Dubai CSC-vel nem sikerült megegyezniük a somogyi klub vezetőinek. „Két héten át próbáltunk a játékos korábbi, dubai klubjával megegyezni, hogy adják kölcsönt erre a fél évre, mert vitában áll velük. Sajnos, nem tudtunk megállapodni, így bármennyire is szerettük volna, le kellett mondanunk róla.” – fogalmazott Illés János a klub honlapján.

A csapat szombaton utazik Törökországba edzőtáborozni.

Gavalovits Sándor

Exit mobile version