Site icon Fociclub

Felkészülés: ETO-iksz, Pápa-tripla, paksi vereség

Több csapat is pályára lépett a mai napon, néhányuk Törökországban edzőtáborozva. A körkép elég vegyesre sikeredett.

Több csapat is pályára lépett a mai napon, néhányuk Törökországban edzőtáborozva. A körkép elég vegyesre sikeredett.

Marco Rossi elégedett lehet a Honvéd eddigi teljesítményével – nso.hu

Kezdjük a körutunkat Belekben, ugyanis a török városban játszott a Győr és a Debrecen is. Előbbi a szerb Kragujevac-cal csapott össze, és ért el döntetlent, pedig korán előnybe került. A zöld-fehérek góljait Djordje Kamber és Marek Strestík lőtte. A Loki ellenben kikapott a dél-koreai Pohang Steelerstől két góllal. „Az első félidőben L’Imam Seydi állt legközelebb a gólszerzéshez, ám a bal alsó sarokba tartó labdát a dél-koreai kapus bravúrral szögletre mentette, a sarokrúgás után pedig Dusan Brkovics fejelt a kapufa mellé. A 33. percben aztán vezetést szereztek a dél-koreaiak, amikor egy kényszerítő után a visszakapott labdát 8 méterről a kapuba lőtték. A folytatásban is inkább a középpályán folyt a küzdelem, majd idővel a Pohang Steelers némi mezőnyfölényt harcolt ki, de nem nagyon boldogult a hajdúságiakkal. Egészen a 73. percig, amikor a védők mögé beívelt labdára lecsapott az ázsiaiak támadója, és a kiszolgáltatott helyzetbe lévő Verpecz mellett a kapuba lőtt. A végén Seydinek volt egy lehetősége, de az utolsó pillanatban a védők felszabadítottak.” – tudósít a dvsc.hu. A Loki második meccsén sem sikerült kozmetikázni, ugyanis a kazah Sahtor Karagandy ellen is vereséget szenvedett Kondás Elemér együttese.

Győri ETO FC–Radnicski Kragujevac (szerb) 2–2 (1–0)
ETO: Kamenár – Wolfe, Lipták, Lang, Völgyi (Dinjar, 60.) – Kamber, Kalmár (Kronaveter, 60.), Pátkai (Illés, 75.) – Dudás (Martínez, 60.), Burgos (Strestík, 60.), Andrics (Varga R., 60.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerző: Kamber (8.), Strestík (70.)

Debreceni VSC–Pohang Steelers (dél-koreai) 0–2
DVSC: Verpecz – Króner, Máté P., Brkovics, Vadnai – Szécsi M., Zsidai, Spitzmüller, Ferenczi – Sidibe, Seydi. Vezetőedző: Kondás Elemér

DVSC–Sahtyor Karagandi (kazah) 0–1
DVSC: Novakovics – Lázár, Morozov, Mészáros, Korhut – Mihelic, Ludánszki, Bouadla, Szakály P. – Kulcsár T., Volas. Vezetőedző: Kondás Elemér

Idehaza a Honvéd a szlovák Nyitra együttesét látta vendégül, és szoros meccsen sikerült nyernie Marco Rossi együttesének. Már az első percekben fölényt harcolt ki a magyar csapat, ám ekkor Prosser Dániel még kapufát lőtt, ám a félidő hajrájához közeledve Hidi Patrik fejelt Ayub Daud elé, aki a kirobbanó kapus fölött emelt a hálóba. A második játékrészben is akadt helyzete a hazaiaknak, ám Baráth Botond csak a kapufát találta el, Prosser lövését a szlovák portás védte bravúrral.

Bp. Honvéd–FC Nitra (szlovákiai) 1–0 (1–0)
Honvéd: Kemenes (Czuczi, 55.) – Lovric (Botka, 54.), Ignjatovics (Alcibiade, 46.), Navarro, Baráth (Kovács J., 61.) – Zsivanovics (Lőrinczy, 55.), Hidi (Nagy G., 46.), Diarra – Daud (Kozma, 61.), Daru (Kapacina, 55.), Prosser. Vezetőedző: Marco Rossi
Gólszerző: Daud (38.)

A Lombard Pápa Vágsellyén szerepelt a Duslo Sal’a vendégeként. Tóth Bálint együttese magabiztos sikert aratott.

Slovan Duslo Sal’a (szlovákiai)–Lombard Pápa 1–3 (1–1)
Vágsellye, 100 néző. Vezette: Stepková
Pápa: Szűcs L. – Jagodics B. (Tóth G.), Csizmadia (Struhár), Présinger, Németh M. (Szabó O.) – Sekour, Tajthy (Nagy T.) – Horváth R., Király B. (Nagy S.), Kulcsár K. (Arszics) – Eszlátyi. Vezetőedző: Tóth Bálint
Gólszerző: Kohán, ill. Király B., Eszlátyi, Tóth G.

A Paks ellenben a cseh Jihlavatól kapott ki, igaz minimális különbséggel.

Paksi FC–FC Vysocina Jihlava (cseh) 0–1
Paks: Molnár P. – Heffler T. (Kulcsár D., 46.), Éger (Horváth G., 46.), Fiola (Kovács G., 60.), Szabó J. (Báló, 60.) – Kecskés T. (Nagy R., 60.), Windecker (Szekszárdi, 60.) – Bartha (Könyves, 60.), Tóth Bence (Kiss T., 46.), Lázok (Nagy O., 60.) – Simon Attila (Délczeg, 60.). Vezetőedző: Csertői Aurél

A Kecskemét is kikapott aktuális ellenfelétől. Bekő Balázs legénysége a román második vonalban szereplő Ramnicu Valcea ellen maradt nyeretlen. A lila-fehéreknél három próbajátékos is pályára lépett, közülük Álex Quillonak lehet szebb estéje, ugyanis a spanyol légiós gólt szerzett a 2-1-re elveszített meccsen. A klub honlapja szerint a KTE játszott fölényben, ám csak lesgólig jutott, ellenben a románok Tanasa révén dupláig. A második félidőben emberelőnybe került a Kecskemét, ám a Touré beadásába beleérő Quillo révén csak szépítésre futotta.

KTE-Phoenix Mecano–Ramnicu Valcea (román) 1–2 (0–2)
Kecskemét, 50 néző. Vezette: Dolnegó
Kecskemét, 1. félidő: Polekszics – Póti, Gyagya, Karan, Farkas A. – Gréczi, Patvaros (Pekár), Nagy P., Forró – Simon A., Balázs Zs. 2. félidő: Polekszics – Szabó T., Póti, Karan, Varga R., Farkas A. – Nagy P., Touré, Quillo – Pekár, Bebeto. Vezetőedző: Bekő Balázs
Kiállítva: Parvulescu
Gólszerző: Quillo, ill. Tanasa (2)

Gavalovits Sándor

Exit mobile version