Egy-egy fellángolástól eltekintve nem megy a cardiffi csapatnak. Ezúttal a walesi derbin szenvedett vereséget Solskjaer együttese.
Swansea City – Cardiff City 3-0 (0-0)
g.: W. Routledge (47.), N. Dyer (79.), W. Bony (85.)
A kiesőjelölt Cardiff a forduló előtt még tizenhatodik Swansea együtteséhez látogatott, a walesi csapatok csatájában végül a hazaiak örülhettek, habár a Cardiff olykor ráijesztett a Michael Laudruptól hét közben elköszönő csapatra, nem tudott olyan nyomást gyakorolni, ami végül eredményes lehetett volna. Az első játékrészben nem is nagyon forogtak veszélyben a kapuk, a második félidő ellenben a Swansea szája íze szerint alakult. Rögvest a szünet után sikerült megszerezni Routledge révén a vezetést. Pablo Hernándezt is dicsérjük meg remek meglátásáért. A folytatás is a „Hattyúk” fölényét hozta, de csak a hajrához közeledve lett újabb eredménye. Nathan Dyer révén nőtt kettőre az EL-ben vitézkedő csapat előnye. Az utolsó percekre végleg eldőlt a három pont, köszönhetően a Swansea házi gólkirályának, Wilfried Bony-nak.
A Swansea nagyot lépett előre ezzel a sikerrel, hiszen feljött a 10. pozícióba, míg a Cardiff továbbra is csak a 19-ik helyen tanyázik, de a Fulham utolérheti, sőt meg is előzheti a „Vörös Sárkányokat”, akik ugye eredetileg „Kék Albatroszok”.
Gavalovits Sándor