Egerben továbbra is a káosz az úr
Továbbra is nyögi a korábbi tulajdonosok által felhalmozott adósságokat az Egri FC, valamint egy hónapja a város önkormányzata is jogi eljárást indított a klub ellen, és szerződésszegés miatt további korlátozásokat léptet életbe a város vezetése. Kósa Sándor, a klub tulajdonosa reagált a vádakra.

A jelenlegi tulajdonos, Kósa Sándor igencsak élesen bírálta a városvezetést, illetve a korábbi – bundázás gyanújával előállított – játékosokat. Mint mondta, teljesen egyedül maradt, ennek következtében szinte szélmalom-harcot kell vívnia. „Nem váltak valóra azok az ígéretek, amiket akkor kaptam, amikor szerepet vállaltam a klubnál, sem szponzori oldalról, sem az önkormányzat részéről. Egyedül maradtam, miközben a klub működtetése nagyjából havi tízmillió forintot jelent, ami így már meghaladja a lehetőségeimet. Jelenleg pedig már ott tartunk, hogy múlt pénteken megkeresést kaptunk az önkormányzattól, hogy költözzünk ki a stadionból…” – vázolta a tulajdonos tegnap a Digi Sport napindító műsorában.
A város vezetése szerinte alamizsnának is beillő támogatást ad a csapatnak, miközben a pályahasználati díj címén ennek többszörösét kéri. „Az önkormányzattól egyszer nyolcmillió nyolcszázezer forintot kaptunk, egyszer pedig öt és fél milliót. Ezek azonban nem valós támogatások. Azért nem, mert pályabérleti díj címén majdhogynem többet kell visszafizetnünk, mint amennyit támogatás címén kapunk, éves szinten ez tizennégymillió forintot jelent.” Kósa tételes felsorolást tartott a januárban kapott számlákat. Ezek között több még 2010-es is szerepel. Mindez a számok nyelvére lefordítva több tíz millió forintos tartozás. Érthető tehát, hogy belefáradt a klub működtetésébe Kósa Sándor. „Ilyen feltételek mellett képtelenség úgy működtetni a klubot, ahogy elterveztük. Nagyjából százmillió forintot beletettem már a klubba, de így is tízmilliós nagyságrendű a tartozásunk a NAV felé. Egerben szinte nincs olyan lakos, akinek ne tartozna az Egri FC. Mindenki beperelt minket. Még olyanok is, akik a bundabotrányok idején a klubnál dolgoztak. Ha ezek az emberek nem látták, mi folyik a csapatnál – mert ezt állítják –, akkor menjenek el utcát söpörni!” – intézett kirohanást a korábbi vezetés, és alkalmazott felé Kósa Sándor.
A tulajdonos kijelentette, nem hagyja bedőlni a klubot, ám nyáron megpróbál kiszállni. Arra pletykára, hogy Jámbor János ismét megmentheti a klubot, Kósa kevés esélyt lát, hiszen az NB III-as tagság lenne a feltétele, és a mostani helyzetben ez abszolút nem tűnik reálisnak.
Gavalovits Sándor