A közelmúltban hosszabbított Radó András, Németh Márió és Medgyes Zoltán is. A fiatalok közül előbbi kettő már alapembere a vasiaknak, így nem meglepő, hogy több klub érdeklődését is felkeltették. Illés Béla, a klub kisebbségi tulajdonosa szerint jó úton haladnak az átigazolási koncepcióval. Eközben Hrepka Ádám csatlakozik a kerethez.
Korábban mi is beszámoltunk, Hrepka Ádámot a hét elején a kazah Atirau tesztelte, ám nem tartanak igényt a magyar válogatott csatár szolgálataira, így az ősszel Izraelben futballozó támadó Szombathelyre igazol. Hrepka szóban már megállapodott a klubvezetéssel. „Korábban már elmondtuk feltételeinket Hrepkának, aki szerdán repül haza Törökországból, és csütörtökön már a Rohonci úton edz – fogalmazott Tóth Miklós ügyvezető a klub honlapjának. – Szóban megegyeztünk a játékossal, hamarosan aláírja a tavaszi szezonra szóló szerződését.”
Radó Andrásért befuthat egy igen kedvező ajánlat még az átigazolási időszak hajrájában. A transfermarkt.de szerint a támadó 600 ezer eurót ér, ám a szombathelyiek kisebbségi tulajdonosa, Illés Béla szerint az sem elképzelhetetlen, hogy egymillió euró feletti ajánlat érkezhet a fiatal támadóért. Radó a közelmúltban hosszabbította meg szerződését Németh Márióval és Medgyes Zoltánnal egyetemben. Korábban lehetett hallani a Ferencváros érdeklődéséről is, ám Kubatov Gábor azzal zárta rövidre a találgatásokat, hogy a vasiak háromszor annyit kérnek, mint amennyiért Böde Dánielt megszerezték a Pakstól.
„Valóban a téli szünet egyik legjelentősebb szakmai és üzleti akcióját hajtottuk végre azzal, hogy megtartottuk értékeinket – mondta Illés Béla a Nemzeti Sportnak. – Nemcsak Radó Andrással hosszabbítottunk, az ősszel egyre több lehetőséget kapó és egyre jobb formában futballozó, ugyancsak az akadémiáról kikerülő Németh Márióval és a szintén tehetségnek tartott Medgyes Zoltánnal is.” Illés szerint a lehető legjobban jártak azzal, hogy sikerült meghosszabbítani értékeik kontraktusát, mivel az őszi teljesítményük folyamatosan növelte az árukat. „Szembesültünk magunk is a kérdéssel. Bár a futballban nem »játszik« a feltételes mód, mégis állítom, ha marasztaljuk Kovács Istvánt, lehet, hogy nincs Radón Andrásunk vagy Németh Máriónk, akinek az őszi teljesítménye alapján egyre följebb kúszik az ára, és ma már jóval többet kapnánk középcsatárunkért, mint a Videotonhoz szerződő játékosunkért.”
A játékosok árát jelentősen meghatározza a válogatottság, ugyanis ez nemzetközi tapasztalatokkal is felvértezi az adott labdarúgót. Radó esetében ez hatványozottan igaz, hiszen a Haladás támadója stabil U21-es válogatott, és az elmúlt két hónapban közel került ahhoz, hogy a felnőttek között is meghatározóvá váljon. Németh Márió is hasonló utat járhat be. A középpályást jelenleg 200 ezer euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.de, és ez még tovább nőhet a közeljövőben. Zsirai Martin és Medgyes Zoltán értéke is közelít a 100 ezer euróhoz, ami szintén javuló tendenciának számít. Persze ahogy a piac más területein, itt is a kereslet-kínálat határozza meg az árat. Ami bizakodással töltheti el nemcsak a klub vezetőit, de a szurkolókat is, hogy félévente feltűnik egy, két, jobb esetben három, négy tehetség, akik az Illés Akadémiáról kikerülve erősségei lesznek a nagycsapatnak.
„Büszkék is vagyunk. Jóslatokba nem szívesen bocsátkoznék, de könnyen lehet, hogy Radó Andrásért egymillió eurónál is többet ajánl valamelyik klub. Hogy aztán eladjuk vagy sem, azt a taggyűlés dönti el, s nyilván nemcsak az üzleti, hanem a szakmai érdekek is szem előtt lesznek.” – emelte ki Illés Béla.
A zöld-fehérek elöljárója optimista, hiszen a sportnapilap korábban készített egy piacelemzést, melyből kiderült, hogy nyugat európai klub az elmúlt két esztendőben nem vásárolt magyar klubból, ezt szakította meg a holland Heerenveen Varga Szabolccsal, akit az MTK-tól szerzett meg a kék-fehér klub, és aki azóta – mégha „csak” a tartalékok között is – bizonyította, hogy megállja a helyét egy magyarnál erősebb bajnokságban.
Illés kiemelte, hogy nem kapkodnak a fiatalok mélyvízbe dobásával, hiszen a rutinra mindenképp szükség van, így tárgyalnak Schimmer Szabolccsal, Guzmics Richárddal, Tóth Péterrel, Halmosi Péterrel és Nagy I Gáborral is kontraktusuk meghosszabbításáról.
Az ellenben friss információ, hogy Ugrai Roland távozhat. Vele kapcsolatban a Ferencváros került igen közel a megegyezéshez. „Kapcsolatban vagyunk a Ferencvárossal, tárgyalunk Ugrai Rolandról, de megegyezés jelenleg még nincs. Most a ferencvárosiak hivatalos ajánlatára várunk.” – fogalmazott Tóth Miklós ügyvezető. A labdarúgó jelenleg 200 ezer eurót ér a transfermarkt.de szerint, de akár fele összegért is elengedheti őt a Haladás.
Gavalovits Sándor